Tudomány

Újabb titkaikat fedték fel az egyiptomi múmiák

Új infravörös technológia segítségével sikerült felfedezni tetoválásokat háromezer éves egyiptomi múmiák testén – a kutatócsoport, amelynek sikerült rábukkannia a művekre, már évek óta foglalkozik a témával, és már korábban is sikerült jól felismerhető motívumokat találnia a Deir el-Medina nekropoliszában talált földi maradványokon. Az egyik nőn például a mai deréktetkókhoz hasonló motívumokat találtak: két lótuszt, egymástól egyforma távolságra lévő pontokkal összekötve – írja az IFL Science.

A most felfedezett tetoválásokról még nem sikerült megmondani, mit ábrázolhatnak, de az már biztos, hogy az egyiptomiak háromezer évvel ezelőtt ugyanúgy vallási és dekorációs célokra is használták őket. Egy 2017-es, ugyanezen kutatócsoport által elvégzett vizsgálat kimutatta, hogy a mintákat mumifikálás előtt vitték fel a bőrre, és mindenképpen egy másik személy, vagyis

egy tetoválóművész segítségére volt szükség hozzájuk.

Az egyik korábban kielemzett múmia tetoválásai arra utaltak, hogy papnői szerepet tölthetett be a társadalomban, rajta nagyon sok és nagyon specifikus mintát találtak. A vallásos és hagyományos tetoválások nagyjából ugyanolyan arányban jelennek meg a múmiákon, és nincsenek különösebben ismétlődő motívumok rajtuk. Úgy tűnik, az ókori egyiptomiak nagyjából úgy tetováltattak, ahogy mi.

Ásatás Deir el-Medinában. Fotó: Gehad Hamdy / DPA / dpa Picture-Alliance

A bőrdíszítések nagy mennyisége miatt azonban azt el lehet mondani, hogy a Deir el-Medina kultúrának nagyon fontos volt a tetoválás, a kutatók számára az egyik leggazdagabb leletegyüttest jelentik az ókori egyiptomi tetoválásokról.

Deir el-Medina a thébai nekropolisz nyugati oldalának egyik völgyében található ókori település, az ókori sírépítő munkások falujának romjai a Királynék völgyétől délre. A falut az Újbirodalom elején, I. Thotmesz (más forrás szerint I. Amenhotep) korában alapították a királysírokat építő és díszítő munkások, kézművesek és családjuk számára. A település különös jelentősége abban rejlik, hogy egyike az Egyiptomban eddig feltárt ritka ókori lakóhelyeknek.

A főkép illusztráció. Fotó: Leyla Vidal / BELGA MAG / Belga

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik