Tudomány

Brutálisan szennyezik a környezetet a legprofibb focisták

Egy brit tanulmány szerint az Aranylabdára esélyes húsz labdarúgó repülős utazásaival idén összesen 505 tonna szén-dioxiddal terhelte meg a környezetet – írja az MTI.

Andrew Welfle, a manchesteri egyetem éghajlatváltozással foglalkozó kutatója kiemelte: ebben a témában a kluboknak többet kellene tenniük. A szakember ezért azt szorgalmazza, hogy csökkentsék a légi közlekedést, és találjanak alternatív megoldásokat a gyakran utazó labdarúgók számára.

Lionel Messi. Fotó: LLUIS GENE / AFP

A legtöbb kilométert azok a játékosok gyűjtötték össze, akik Európából rendszeresen más kontinensekre utaznak a válogatottjukhoz. Az első három közé a brazil Marquinhos (Paris Saint-Germain) 110 787 kilométerrel, honfitársa, Roberto Firmino (Liverpool) 97 907-tel, valamint a dél-koreai Szon Hung Min (Tottenham Hotspur) 88 289-cel került be.

Marquinhos utazásaival 53,5 tonna szén-dioxidot termelt, míg az idei Aranylabda legfőbb esélyesének tartott argentin Lionel Messi (Barcelona) 20,9 tonnát, a holland Virgil van Dijk (Liverpool) pedig 16,5 tonnát a tanulmány szerint.

Welfle szerint a Nemzetközi Labdarúgó Szövetségnek és az angol Premier League-nek is foglalkoznia kellene azzal, hogyan tudnák csökkenteni ezeket a kibocsátásokat.

A tanulmány ugyan kiemelte a magánrepülők okozta károk nagyságát, de arra már nem tért ki, hogy a játékosok által megtett kilométereknek mekkora részét képezik az ilyen járművekkel megtett utak, illetve mennyi köthető menetrendszerinti repülőgépekhez vagy csoportos különjáratokhoz.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik