Tudomány

Népszerű táplálékkiegészítő segíti a rákgyilkos sejteket

Korábban a témában:

Rengeteg sportoló és testépítő szed kreatint, ami egy magas nitrogéntartalmú, négy szénatomos szerves sav, amely alapvető szerepet játszik a sejtek, legfőképpen az izomrostok energiaellátásában. Alapvetően a leghasznosabb tulajdonsága sportolók számára az, hogy segíti az izomtömeg növekedését, és növeli a fizikai teljesítményt a rövid, sorozatos, nagy intenzitású mozgás során. A Los Angeles-i Kaliforniai Egyetem kutatása szerint viszont van még egy pozitív hatása: segíti a T-sejteket a működésükben, ezzel pedig hozzájárul ahhoz, hogy felvehessék a harcot a rákos sejtek ellen.

A Journal of Experimental Medicine tudományos folyóiratban megjelent tanulmány szerint a kreatin az úgynevezett a CD8-as gyilkos vagy killer T-sejtek munkáját segíti kifejezetten, amelyek elpusztítják a szervezet vírusfertőzött vagy rákos transzformáción átesett sejtjeit. Ők felelősek a szervátültetés során a kilökődési reakcióért is. A felfedezésről szóló sajtóközleményben nagyjából úgy magyarázzák el a folyamatot, hogy

a kreatin egyfajta molekuláris akkumulátorként működik az immunsejtek számára,

segít elraktározni és szétosztani az energiát, hogy a rák elleni harcban támogassa őket.

A kutatók először azt fedezték fel, hogy a vizsgálatok során tumorokból kinyert T-sejtekben megnövekedett a kreatintranszporter-molekulák száma, amelyek a sejt külső felületén találhatók, és meghatározzák, hogy egy sejt mennyi kreatint tud felvenni.

Brutálisan megnöveli a rák esélyét ez az egy faktor
Itthon ráadásul nagyon nagy nép-egészségügyi probléma is: az elhízás, főleg 40 év alatt, nagyon megnöveli a rák kialakulásának esélyét.

A szakértők furcsának találták, hogy a sejtek a tumoron belül megnövelik a kreatinfelvevő képességüket, ezért tesztelték, mi történik, ha egerek T-sejtjeit úgy módosítják, hogy azok egyáltalán ne tudjanak kreatint felvenni, vagy nagyon minimális mennyiséget. Azt találták, hogy ezek a gyilkos T-sejtek kevésbé sikeresen vették fel a harcot a rákos sejtek ellen.

A teóriát a másik oldalról is megvizsgálták: vastagbél- és bőrrákos egereket juttattak kreatinhoz (egyik csoportot szájon át, másikat injekción keresztül), és megfigyelték, hogy a sejtek sokkal hatékonyabban győzik le így a rákot, mint kreatin nélkül.

Fotó: iStock

A kutatók megállapították, hogy a killer T-sejteknek tényleg szükségük van kreatinra ahhoz, hogy meggátolják a tumornövekedést. A helyzet pedig nem is lehetne egyszerűbb orvostudományi szempontból, mivel a kreatinos étrendkiegészítőket nagyon régóta szedik a sportolók, ráadásul a megfelelő adagokban mindenféle mellékhatás nélkül. A kutatók azt is megjegyezték, hogy a kreatin a már létező és alkalmazott immunterápiás kezelések során is rengeteget segíthet.

Persze érdemes megjegyezni, hogy ezek egyelőre csak állatkísérletek, a klinikai kutatásokra még várni kell. A következő lépés az lesz, hogy a kutatók olyan egereken kísérleteznek majd, amelyekbe emberi tumorsejteket és emberi T-sejteket is ültetnek.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.