A Svéd Királyi Tudományos Akadémia a héten ismerteti, hogy kik nyernek 2019-ben Nobel-díjat. A tudományos kategóriák (orvostudományi, fizikai és kémiai díjak) győzteseit október 7-9. között mutatják be.
A kutatók azt mérték fel, hogy a sejtek miként érzékelik az oxigén elérhetőségét, illetve hogyan alkalmazkodnak az anyag szintjének változásához.
BREAKING NEWS:
The 2019 #NobelPrize in Physiology or Medicine has been awarded jointly to William G. Kaelin Jr, Sir Peter J. Ratcliffe and Gregg L. Semenza “for their discoveries of how cells sense and adapt to oxygen availability.” pic.twitter.com/6m2LJclOoL— The Nobel Prize (@NobelPrize) 2019. október 7.
Az oxigén sejt szintű érzékelése számos rendellenesség kialakulásában játszik fontos szerepet. A 2019-es fiziológiai Nobel-díj győztesei felfedezéseikkel nagyban hozzájárultak az orvostudomány fejlődéséhez, illetve ahhoz, hogy új stratégiákat dolgozzanak ki a vérszegénységgel, a rákkal és sok más betegséggel szemben.
A tudósok évszázadok óta tudják, hogy az oxigén elengedhetetlen számunkra, az azonban sokáig ismeretlen volt, hogy a sejtek hogyan is alkalmazkodnak az anyag szintjének módosulásához. William G. Kaelin, Sir Peter J. Ratcliffe és Gregg L. Semenza munkájuk során olyan molekuláris folyamatokat tártak fel, amelyek segítettek ennek megértésében.
Semenza az EPO nevű gént elemezte génmódosított egerekben, illetve azt, hogy az oxigén elérhetősége miként hat a génre. A kutató arra jutott, hogy az EPA közvetíti a hipoxiára, azaz az oxigénhiányos állapotra adott választ. Ratcliffe szintén a gén oxigénfüggő szabályzását vizsgálta. Mindkét csapat megállapította, hogy az egyedi oxigénészlelő mechanizmus nemcsak az EPO elsődleges termelőhelyén, a vesesejtekben, hanem minden szövetben fellelhető. 1995-ben Semenza bemutatta a rendszer kulcsmolekuláit, az általa hypoxiaindukált faktornak (HIF) nevezett fehérjekomplexet és azok kódoló génjeit.
A bizonyos ráktípusok fokozott kockázatával járó von Hippel-Lindau-betegséggel (VHL) élő Kaelin születési rendellenességét vizsgálva felfedezte, hogy a VHL gén olyan fehérjét kódol, amely képes megakadályozni a rák kialakulását. Azt is kimutatta, hogy azok a rákos sejtek, amelyekben nincs funkcionáló VHL gén, nagy mennyiségű hipoxia által szabályozott gént fejeznek ki. Így jött rá, hogy a VHL is a hipoxiára adott reakcióhoz kapcsolódik.
A szakértők EPO-ra, HIF-re és VHL-re vonatkozó eredményeire később számos újabb tanulmány épült, a kutatók megállapításai több gyógyszer és terápia fejlődéséhez járultak hozzá.
Kiemelt fotó: Jonathan NACKSTRAND / AFP
