Tudomány

Ez lehet a titka a ránctalan bőrnek

Az Amerikai Kémikusok Társasága nagyon furcsa módját találta a ráncok megszüntetésének: egérkísérletekben bebizonyította, hogy emberi sejtrészecskék, úgynevezett exoszómák segítségével visszafordítható lehet a természetes öregedés is – persze előbb embereken is tesztelni kell az eljárást, de

az egereken mindenesetre működött.

A szakértők korábban felfedezték, hogy petri-csészében emberi bőrsejtek őssejtekből vett exoszómákkal való kezelése arra késztette a sejteket, hogy több kollagént termeljenek, és egyéb, a fiatalkori bőrsejtekre jellemző folyamatokat vigyenek véghez – írja a Science Daily. Az exoszómák a sejtek azon részei, amelyek a sejtek közötti kommunikációért felelnek, fehérjét és RNS-t is tartalmaznak. Az Amerikai Kémikusok Társasága úgy döntött, hogy gyakorlatban is leteszteli a módszert, méghozzá egereken.

Fotó: iStock

Az állatokat először UV-B sugárzásnak tették ki, ami roncsolta a bőrüket, és ráncokat alakított ki rajta. Nyolchetes „kezelés” után az állatoknak egy speciális, tű nélküli eszközzel emberi dermális fibroblasztokból származó exoszómákat juttattak a bőrük alá. Három héttel később a kezelésen átesett egerek bőre sokkal vastagabb, a ráncaik kevésbé mélyek és erősek voltak, mint azoknál az állatoknál, amelyek nem kaptak semmilyen kezelést, vagy azoknál, amelyeket az egyik leggyakrabban alkalmazott öregedésgátló gyógyszerrel kezelték. Az exoszómás egerek bőrében továbbá kevesebb volt a gyulladás, ami megint az egészséges bőr egyik alapfeltétele.

A kutatások persze még nagyon messze vannak a gyakorlati alkalmazástól, de ha az állatos kísérletek sikeresek, a következő lépés a klinikai kísérletek lehetnek – és előfordulhat, hogy ez lesz a következő nagy kozmetikai őrület.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik