A közelmúltban számos híradás látott napvilágot az Amazonas-medencében tapasztalt tüzek kapcsán, és amint az ilyenkor megszokott, a tömegtájékoztatásban számos információ keveredett. Ez pedig egyes közéleti szereplőket is arra sarkallt, hogy a saját szájízüknek megfelelően interpretálják az igencsak tragikus eseményeket. Miért is kell, hogy foglalkozzunk az esőerdei tüzekkel, ha Amazónia legközelebbi pontja mintegy 8 500 km-re van Magyarországtól?
A közösségi médiában is megjelentek olyan – gyakran interaktív módon tanulmányozható – térképek, melyek azt illusztrálták, hogy valójában szinte lángol az egész általunk ismert világ. „Mi is történik körülöttünk?” tesszük fel a kérdést jogosan.
A Föld ökológiai rendszerei közül a trópusi esőerdők a legösszetettebbek és a leginkább fajgazdag élő rendszerek. Egy focipálya méretű területen akár több ezer növény és állatfaj is előfordulhat, melyek jelentős része a tudomány számára még ismeretlen. Amazóniának, a föld legnagyobb esőerdejének emellett a kiterjedése is hatalmas: 2001-ben 5,4 millió km2 volt – hazánk területének mintegy hatvanszorosa. A becslések szerint a Földön élő több millió faj mintegy negyede Amazóniában él.
Félünk tőle – mint a tűztől?
Az emberi civilizáció egyik nagy lépése volt a tűz használatának felismerése. Az őskori ember meg tudta sütni rajta az elejtett vadat, fűteni tudott vele, illetve távol tudta tartani a vadállatokat vagy hitvilága szerint az ártó szellemeket. Mindazonáltal a tűztől való mélyen gyökerező misztikus félelem beleivódott a kultúránkba. Nagyon fontos tisztázni azonban, hogy a tűznek, mint természetes zavarásnak számos élőlényközösségben formáló és fenntartó szerepe van. Nézzük meg a NASA világtérképét a 2019. szeptember 5-én égő tüzekről:
A „legaktívabbak” a dél-amerikai és az afrikai tűzgócok. Az ábráról úgy tűnhet, mintha Dél-Amerika, és főként Afrika hatalmas, többé-kevésbé egybefüggő területein pusztítanának a lángok. Ennek alapján azt is gondolhatnánk, hogy a NASA a műholdas képek segítségével a teljes afrikai esőerdő pusztulását dokumentálná éppen. Fontos kiemelni, hogy a valóságban ezek a pirossal ábrázolt felületek kisméretű tűzgócok térképi jelölésének összeolvadásával keletkeznek. Ha ezen a weboldalon alaposan belenagyítunk Brazília műholdas térképébe, az egységes piros felület szétesik sok-sok kis piros pöttyé. Ezek mutatják a tűzgócokat.
Emellett Dél-Amerikában nem csak az esőerdőben vannak tüzek, hanem a szomszédos Cerrado ökoszisztémában is. A Föld többi részén is megfigyelhetők tüzek. Ezek egy része lakott területekhez köthető, és/vagy tartósan száraz régiókhoz.
Úgy őrződik meg, ha leég?
Természetes eredetű tüzek leggyakrabban száraz klímaterületeken alakulhatnak ki, például villámcsapások nyomán vagy egyszerűen csak a nagy forróság következtében létrejövő öngyulladási folyamatok révén. Több közösség ehhez alkalmazkodott, sőt a leégés szükséges a fennmaradásukhoz. A száraz területekre jellemző ökológiai rendszerek számos módon alkalmazkodtak ahhoz, hogy időszakonként leégnek.
Ha csak a növények oldaláról közelítünk, akkor a vastag tűzálló kéreg megjelenése, kiterjedt földbeni fásodott raktározó szervek, speciális mag és rügyvédelem, gyúlékony és gyorsan ellobbanó levelek mellett a leégéshez igazított életciklus vagy például a tűz utáni intenzív újrasarjadás képessége segítheti a növényeket a túlélésében. A tűzhöz való fokozott alkalmazkodás sok energia-befektetést kíván a növényektől – így a tüzek ritkábbá válásával olyan fajok szoríthatják ki őket, melyek gyorsabb növekedésűek vagy versenyképesebbek. Mindez pedig a közösségek leromlásához vagy szélsőséges esetben pusztulásához vezethet.
Számos olyan jellegzetes növényközösség léte függ a természetes tüzektől, melyekről nem is gondolnánk. Ilyen például az észak amerikai préri, az afrikai szavanna, vagy a dél-amerikai füves puszták, a pampák. Sok olyan közösség is van, amely fás vegetációt is hordoz, emellett a tűzhöz is alkalmazkodott.
Ilyen az európai mediterrán régiókban is jellemző Macchia, a kaliforniai Chaparral, valamint a Brazília középső, száraz mediterrán klímájú részén húzódó Cerrado. Az itt kialakult tüzekkel gyakran találkozunk a híradásokban is, akárcsak az Ausztrália száraz területei kapcsán.
Amazóniának kulcsszerepe van
A korábbiakban említett száraz közösségek természetes működésének és természetközeli állapotának fennmaradásához elengedhetetlen az időszakosan bekövetkező leégés. De az esőerdő nem ilyen. A trópusi esőerdők trópusi vagy szubtrópusi kiegyenlítetten meleg klímában, stabil környezeti körülmények mellett, rendszeres és egyenletesen magas csapadék mellett alakultak ki évmilliók alatt.
Bár jelentős mennyiségű légkörből felvehető széndioxidot kötnek meg növényi és állati biomassza formájában (adott területen lévő növények vagy állatok össztömege) – és ezért gyakran köznapi hasonlattal a föld tüdejének is nevezik – de nem csak emiatt kiemelten fontosak. A térségnek a Föld éghajlata miatt is kulcsszerepe van.
Csak nehezen, vagy egyáltalán nem is regenerálódik
Nagyon fontos, hogy az esőerdei közösség nem alkalmazkodott a tűzhöz. Természetesen előfordulhatnak ritkán és szélsőséges esetben, de a közösség nem, vagy nagyon lassan és nehezen tud regenerálódni nagy kiterjedésű tüzek után. Az esőerdőkről szóló híradásokban szereplő esetek túlnyomóan nem természetes eredetűek, gondatlanságból vagy még inkább szándékos gyújtogatásból származnak.
Az esőerdők pusztítása az utóbbi évtizedekben drámai mértéket öltött, mely egyrészt haszonfa kitermelésért zajlik (értékes trópusi faanyag – mahagóni-félék), másrészt termő és legelőterületért. Ez utóbbi esetben az erdőállományokat felgyújtják és a leégett területeken sarjadó növényzetet vagy a területre vetett fűféléket legeltetik.
Az esőerdők talaja alapvetően tápanyagszegény laterit talaj, mely a magas csapadék miatt gyorsan lemosódik, illetve néhány év alatt kimerül, így a mezőgazdasági termeléshez vagy legeltetéshez alkalmas területekhez csak újabb erdőfoltok felégetésével jutnak.
Az esőerdők tehát nem csupán „faállományok”, nagyon összetett és bonyolult élőlényközösségek rendkívül gazdag növény és állatvilággal. A leirtott esőerdők nagyon nehezen – talán sohasem regenerálódnak, egyediségük és összetettségük okán nem pótolhatóak a társadalmat is megmozgató faültetéses kampányokkal vagy európai erdőállományok felújítását célzó megmozdulásokkal. Helyben kell tenni a megmentésükért és megőrzésükért.
Ahogy a bioszféra felépül…
Ha itt Magyarországon szemügyre veszünk egy vadvirágos rétet, még a laikusok is legalább 3-4 különböző színű és alakú virágot vesznek észre, többféle lepkét, méhet vagy bogarat látunk, vagy épp békakuruttyolást, madárdalt hallunk. Avatatlanként is máris 10-15 eltérő faj megkülönböztetésénél tartunk. Ha ugyanitt hozzáértő biológus szakemberek vizsgálódnak, több száz egysejtű, gomba, növény, talajlakó gerinctelen állat, hüllő, kétéltű, madár és emlős fajt tudnak beazonosítani.
Ez a legalapvetőbb szintje a biológiai sokféleségnek. Molekuláris biológiai módszerekkel a sokféleség újabb szintje vizsgálható: még az azonos fajhoz tartozó egyedeken belül is jelentős különbségeket találunk. A sokféleség nagyobb léptékben, táj szinten is jelentkezik. Egy-egy régióban vizsgálódva gyepes, erdős foltok mozaikolnak tavakkal, folyókkal vagy épp mezőgazdasági területekkel.
Tovább tágítva a képet a sokféleség az eltérő klímájú területeken, eltérő megjelenésű és összetételű nagy kiterjedésű élőlényközösségek, úgynevezett biomok formájában jelentkezik. Ilyen biomok a mérsékelt övi füves puszták vagy a trópusi esőerdők is. A biomok összessége pedig a földön található összes élő anyagot magában foglaló bioszférát alkotja.
… és ahogy a repülő lezuhan
Miért fontos a biológiai sokféleség az emberiség számára? A neves stanfordi biológus Ehrlich házaspár plasztikus hasonlatával élve képzeljünk el egy repülőt az Atlanti-óceán felett 260 utassal a fedélzetén. Hasonlatunkban ez jelképezi a világűrben keringő Földet a maga 7,7 milliárd utasával. A gép alkatrészei a bioszféra elemeinek felelnek meg – ezek tartják fenn az életet Földünkön.
Tegyük fel, hogy egy szerelő csak érintőlegesen ismeri a repülő működését, de repülés közben mégis nekiáll kiszedegetni egyet-egyet a gép több száz alkatrésze közül. Egy darabig talán észre sem venni: suhan tovább a gép. Ha ezen felbátorodva folytatja az elemek eltávolítását, egyszer csak – az utasok számára nem megjósolható időpontban – lezuhan a gép és mind a 260 utas a tengerbe vész…
Cikkünk szerzői: Török Péter növényökológus professzor, Debreceni Egyetem, és Bajomi Bálint természetvédelmi és médiaszakember, fotós.
Kiemelt kép: Gustavo Basso/NurPhoto/AFP
