Tudomány

Zuhan a hőmérséklet, jönnek az első fagyok

Erős szél, gyenge esők, lehűlés, talajmenti fagyok. Eljött, aminek el kellett jönnie, kedden megérkezik az ősz.  

A szeptemberre eddig nem lehet panasz, az első őszi hónap szépen hozta, amit a legtöbben vártunk tőle: véget vetett a kánikulának, hűvösebbek már az éjszakák, de nappal szikrázó napsütéssel melengeti az embert.

Néha picit túlzottan is, az ilyenkor szokásos 23-25 fokos csúcshőmérsékletek helyett az utóbbi napokban inkább 30 fok körül inogtak a hőmérők. A hétfői nap is az átlagnál melegebb, jóféle júniusi idővel telik, szinte zavartalan napsütéssel, csapadék nélkül. Aztán szó szerint egyik napról a másikra felélednek a természet erői:

Kedden északnyugat felől markáns hidegfront éri el hazánkat, ami jelentős, átlag tíz fokos lehűlést, erős szelet hoz

– mondja a 24.hu-nak Molnár László meteorológus, a Kiderül.hu munkatársa.

Zuhan a hőmérséklet

Nagyobb mennyiségű csapadék inkább délnyugaton várható, máshol legfeljebb egy-egy zápor, zivatar, ám ezek okán a nyugati és déli megyékben keddre elsőfokú figyelmeztető előrejelzést adtak ki. Pedig kellene az országos eső, de még nem késő: szeptember a legszárazabb hónapjaink közé tartozik, az őszi hangulatot megpecsételő, egész napos esőzések októberre jellemzőek.

A hőmérséklet a hétfői 25-29 fokról hirtelen zuhan, szerdán már a legmelegebb órákban is legfeljebb 16-20 fokot mérhetünk. A felhőátvonulásokkal tagolt, erősen szeles idő csütörtökig tart, ekkor a szakember szavaival megnyugszik időjárásunk.

Jönnek a fagyok

Derült, szélmentes napok következnek, ami adott előzmények után az év ezen szakában azt jelenti, csütörtöktől számíthatunk az első talajmenti fagyokra.

Felettünk ugyanis az eddigieknél jóval hűvösebb légtömegek vetik meg a lábukat, emellett pedig a napsugarak is egyre kevesebb ideig és kisebb szögben érik a felszínt, magyarán nem képesek tartósan felmelegíteni. Ehhez jönnek a derült éjszakák, nem lesz felhőréteg, ami a kisugárzás útját állná.

Ezért tehát csütörtöktől az északi országrész völgyeiben hajnalra kicsivel nulla fok alá csökkenhet a hőmérséklet.

Országos átlagban napközben sem lesz több 18-20 foknál, de jelen állás szerint a hétvége újabb, markáns változást tartogat. A következő napok időjárásának részleteiért kattintson a Kiderül.hu legfrissebb, hétfő reggeli előrejelzésére.

Kiemelt kép: MTI/Varga György

Ajánlott videó

Olvasói sztorik