Manapság ugyan leginkább ifjúsági irodalomként tekintenek James Fenimore Cooper írásaira, de a 19. század első felében könyveit számos kritikus és neves pályatárs tartotta nagy becsben, és az író nem is a ma ismertnek számító indiánregényeinek egyikével aratta első nagy sikerét.
A 230 éve, 1789. szeptember 15-én, New Jersey államban született Coopernek sokáig eszébe sem jutott holmi írogatásra fecsérelni az idejét. Miután 1805-ben egy rosszul sikerült diákcsíny miatt kicsapták a Yale College-ról, tengerésznek állt egy kereskedelmi hajón, majd a szárnyait bontogató amerikai haditengerészet kötelékébe lépett be 1811-ben.
Ugyanebben az évben megházasodott, Susan nevű feleségétől hét gyermeke született. A párnak nem voltak anyagi gondjai, Susan is vagyonos családból származott, Cooper pedig apja 1810-es halálakor tett szert szép örökségre.
Belejött az írásba
Első könyvét azután írta, hogy felesége 1820-ban kifakadt egy általa olvasott könyvre, és közölte férjével, ennél még ő is könnyedén tudna jobbat írni. A beszélgetést egy fogadás követte, és még ebben az évben meg is született Cooper Precaution (Elővigyázatosság) című munkája, amelyet ki is adtak, és bár nagy sikert nem aratott, fogadtatása nem is volt elítélő.
A következő évben megjelenő, A kém című, a polgárháború idején játszó regénye viszont már bestseller lett (magyarul is kiadta az 1950-es évek végén a Szépirodalmi Könyvkiadó), és ezután Cooper már a legtöbb idejét az írásnak szentelte. 1823-ban már megjelent a ma legismertebb műveit, a Vadölőt, Az utolsó mohikánt vagy a Nyomkeresőt is magában foglaló Bőrharisnya-sorozat első – bár a cselekmény időrendjében negyedik – kötete, a Bőrharisnya is.
Komplexen ábrázolta az őslakosokat
Cooper a XIX. század egyik legsikeresebb amerikai szerzőjévé vált, könyvei Európában is nagy példányszámban keltek el, de nem csupán a kalandokra szomjas köznép, hanem például Victor Hugo, Honoré de Balzac vagy Franz Schubert is nagyra értékelték műveit. Hugo például egyenesen az „Európán kívüli legnagyobb regényíró”-nak titulálta.
Kritikusai is voltak persze, Mark Twain például „közhelyes”-nek és „túlírt”-nak tartotta könyveit, nagyszámú munkája közül pedig kevés állta ki az idő próbáját, egy irodalomtörténész például összegyűjtött műveinek kiadásáról úgy nyilatkozott, hogy a Bőrharisnya-regényeket leszámítva „az összeadódó unalom monumentális emlékműve”. Ettől azonban valószínűleg nem forgott a sírjában az 1851-ben elhunyt Cooper, aki abban a tudatban távozhatott az örök vadászmezőkre, hogy műkedvelőként sikerült korának leghíresebb írói közé betörnie.
Kiemelt kép: Az utolsó mohikán illusztráció (1896). Wikipedia
