A Delaware-i Egyetem kutatói érdekes következtetésre jutottak 84 orvosi cikk elemzése során: a The New England Journal of Medicine tudományos folyóiratban megjelent tanulmányuk szerint az Egyesült Államokban kisebb esélye van sugárkezelésre és műtétre annak, aki a betegsége alatt nem házas.
Az orvosi cikkek a Nemzeti Rákkutató Intézet (National Cancer Institute) adatbázisában találhatók, és azt mutatják, hogy a hajadon és nőtlen emberek lényegesen kevesebb eséllyel kapnak hatékonyabb, agresszívabb kezelést, mint azok, akik a betegség alatt házasok. A tanulmány egyik szerzője, Joan DelFattore úgy gondolja, hogy a kulturális sztereotípiák okolhatók a dologért, és nem az, hogy az egyedülálló pácienseknek mások a preferenciáik, vagy kisebb az élni akarásuk, mint azoknak, akiknek családjuk is van – ahogy azt a korábbi elméletek hirdették. „A statisztikák mindenképpen erős összefüggést mutatnak a családi állapot és a kezelések között” – írja egy sajtóközleményben DelFattore.
Vannak beteg emberek, akik csak a második legjobb kezelést kapják meg.
Az USA-ban faktor egy ilyen agresszív, sok mellékhatással járó kezelés során az is, hogy mekkora támogatóbázisa van a betegnek, akik képesek gondját viselni, az orvosok ezt is számításba veszik, ha a megfelelő kezelésen gondolkodnak. DelFattore maga is hajadon, és epehólyagrákot élt már túl, ő a baráti közösségére támaszkodott a kezelés során – de úgy gondolja, hogy sok orvos a barátokat és a családot nem tartja annyira stabil támogatókörnek, hogy az agresszívabb kezeléseket írja fel a betegnek, ha nincs mellette férj vagy feleség. A kutatónő is átélte, hogy a műtét utáni kemoterápiára nem akarták beutalni, mert egyedülálló, és az durva mellékhatásokkal járt együtt.
DelFattore megjegyezte, hogy a 84 orvosi cikk szerzőinek majdnem mindegyike a szociális támogatásnál csak a házastársat jelölte meg, a barátokat és a szélesebb családi kört nem. Azok a tanulmányok, amelyekre ezek a cikkek hivatkoznak, nem tesznek azonban ilyet: csak egy stabil szociális, baráti vagy családi rendszert neveznek meg.
A kutató megjegyezte, hogy nem ő az első, aki felfedezte ezt az elfogultságot: az általa átnézett jelentések és cikkek szerint már legalább 1987-ben tudtak a statisztikákról, de senki nem tett semmit, hogy változtasson rajtuk. Most reméli, hogy a tudományos folyóiratban megjelent tanulmánya felhívja a figyelmet újra a problémára.
