Tudomány

Korai halált okozhatnak a mesterséges édesítőszerek

Régóta folyik a vita arról, hogy a mesterséges édesítőszerek vajon mennyire egészségesek, vagy éppen mennyire károsak. Egy friss kutatás most az utóbbival kapcsolatos bizonyítékokhoz ad hozzá: a JAMA Internal Medicine tudományos folyóiratban megjelent tanulmány szerint azoknak, akik rendszeresen fogyasztanak ilyet, 40 százalékkal megnő az esélyük a szívproblémákból adódó idő előtti, korai halálra.

Fotó: iStock

A kutatáshoz 16 évvel ezelőtt 451 ezer középkorú emberrel töltettek ki egy kérdőívet, és megfigyelték azóta azt, hogy mit fogyasztanak, és milyen az egészségük. Kiderült, hogy akik napi két cukros üdítőt isznak, azok 17 százalékkal nagyobb eséllyel halnak meg a statisztikákhoz képest korán – viszont azok, akik mesterséges édesítőszert tartalmazó italokból fogyasztottak ennyit rendszeresen, azoknak a halálos szívproblémákra 40 százalékkal nőtt meg az esélyük. Fontos megjegyezni, hogy

a kutatásban nem az édesítőszerek fajtáját vizsgálták, hanem azokat az üdítőket, amelyek “light”, vagy valamilyen ehhez hasonló megjelöléssel kerülnek a boltokba.

A probléma a The Daily Mail szakértője szerint abban áll, hogy a mesterséges édesítőszerek a mikrobiomra, vagyis a bélbaktériumok sérülékeny csoportjára fejtik ki a hatásukat, méghozzá úgy, hogy felborítják az egyensúlyt, és komoly, hosszú távú következményeket okoznak. Az édesítőszerek ugyanis nem a vékonybélben szívódnak fel, mint a legtöbb tápanyag, hanem a vastagbélben, ahol ezek a sérülékeny bélbaktériumok találhatók. A tudomány pedig még csak most kezdi el kapiskálni, hogy mennyi mindenre kihat ez az agy-bél tengelyi egyensúly.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik