Tudomány
kutató vírus (kutató vírus)

Fejenként tízezer fajnak adunk otthont

Ughy Márton
Ughy Márton

2012. 06. 15. 11:00

Vége a mikrobiológiai népszámlálásnak, amerikai kutatók azonosították, hogy hány mikroorganizmus-faj él egy egészséges ember testén.

Korábban a témában:

Az eredmények szerint az emberrel tízezernél is több mikrobafaj él együtt, melyek számszerűen tízszer annyi sejtet jelentenek, mint amennyi az emberi testben van összesen – egy 75 kilogrammos felnőtt 0,75-2,25 kilogramm baktériumnak ad életteret.

Az emberi mikrobiom feltérképezése segíthet abban, hogy a normálisan jelen lévő csírákat meg lehessen különböztetni azoktól, amelyek betegséget okoznak. Mindeddig keveset tudunk a testünk különböző részein velünk élő “lakókról”, a költséghatékony DNS-szekvenáló technikák megjelenése azonban lehetővé tette, hogy tenyésztés nélkül, közvetlenül az emberi testről vett mintákat elemezzék, és a bennük lévő mikroorganizmusokat azonosítsák.

Az öt éven át lefolytatott vizsgálatsorba összesen 242 egészséges felnőttet vontak be, a férfiaknál 15, a nőknél pedig 18 helyről vették mintákat – egyebek mellett a szájüreg, bőr, orr, hüvely és a bél alsó szakaszát vizsgálták.

A nagyjából 22 ezer emberi génhez képest a velünk élő mikrobáknak összességében mintegy 8 millió génje van, “amelyek alapvető szerepet töltenek be fejlődésünkben és egészségünkben” – magyarázta Bruce Birren, az MIT és a Harvard Broad Intézetének munkatársa.

Érdekes módon a test különböző pontjain azonosított baktériumok jelentősen eltértek egymástól, de személyről személyre is jelentősek voltak a különbségek, ami arra utalhat, hogy az embereknek saját, egyedi “mikrobiális aláírásuk” lehet. Birren elmondása szerint bár a baktériumok nem ugyanazok, ugyanazokra a feladatokra szerveződnek.

Megerősítette a kutatás azt a korábbi feltételezést is, hogy az egészséges emberekkel is élnek együtt ártalmas baktériumok bizonyos mennyiségben. A következő feladat annak feltárása, hogy mikor és miként válnak veszélyessé, okoznak betegséget.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Domenico Lucano, mayor of the small Italian fishing village Riace, receives the 'Dresden Peace Award 2017' at the Semper opera in Dresden, Germany, 12 February 2017. Lucano receive the award for his committment to helping refugees. The 58-year-old man has been welcoming refugees flying from war and poverty since 1998. Photo: Arno Burgi/dpa-Zentralbild/dpa
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.