Tudomány

Éveket is lefaraghat az ember biológiai korából ez a gyógyszerkoktél

Biológiai értelemben a koron teljesen mást értünk, mint a születésünk óta eltelt éveink számát: az úgynevezett epigenetikus módszerrel kutatók azt vizsgálják meg, hogy valaki sejtszinten mennyire öreg, vagyis milyen hamar várhatók a szervezetében az öregedéssel járó betegségek és leépülések. Így lehet az, hogy hiába született öt ember is 1970-ben,

a testüknek különböző biológiai kora van, amit befolyásolhat az életmódjuk és a genetikájuk is.

A kutatók most azt figyelték meg, hogy le tudnak-e faragni ebből a biológiai korból egy speciális koktéllal: egy növekedési hormonnal és két cukorbetegség elleni gyógyszerrel. Az eredmény, ahogy az Aging Cell tudományos folyóiratban beszámoltak róla, megdöbbentő volt: 9 alanynak átlagosan 2,5 évet sikerült fiatalítani a biológiai korán.

A Kaliforniai Egyetem kutatói kilenc emberrel fogyasztatták el ezt a „koktélt” meghatározott ideig, és epigenetikus módszerrel aztán megállapították, hogy milyen hatással volt rájuk a kísérlet. Az eredeti cél az volt, hogy megnézzék, a növekedési hormon képes-e sikeresen újranöveszteni szövetet a csecsemőmirigyben, ami a sikeres immunrendszer egyik kulcsszereplője – de ennél sokkal több történt. Bár a kilenc alanynak változó mennyiségben sikerült lefaragni a biológiai korából, átlagban mindenkinek 2,5 évet mutat a statisztika.

Fotó: iStock

A cukorbetegség elleni gyógyszereket azért adták hozzá a kutatáshoz, mert a növekedési hormon szedése megnövelte a cukorbetegség kialakulásának kockázatát.

A kutatók megjegyezték azonban, hogy óvatosan kell bánni a kijelentésekkel: a kutatás nagyon kis alanyszámon zajlott, és a minta sem volt túl reprezentatív (51-65 éves fehér férfiak), így további kísérletekre lesz szükség, hogy megállapíthassák, másnál is működik-e a módszer.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik