A világ közvéleménye még mindig döbbenten figyeli az Amazonas-medence lángoló őserdeit, miközben már az újjászületésen töri a fejét: kicsi és nagy adományokat ad és gyűjt civil szervezetek részére, egyelőre azon homályos indokból, hogy mentsük meg az Amazonast. Nagyon nagy a baj, tényleg magasztos a cél és példás az összefogás, hátha most, és tényleg…
Nem pénz kell
Gyakorlati szempontból azonban adja magát a kérdés: mi lesz a tűz után? Tegyük fel, minden összeadott fillér tényleg erdőtelepítésre megy, hol van ezer és ezer négyzetkilométernyi terület betelepítésére alkalmas facsemete? Hogyan és hol kell kezdeni a munkát? Hogyan biztosíthatjuk mesterségesen a földünk leggazdagabb ökoszisztémájának biztonságát szavatoló elképesztő fajgazdagságot?
A válasz felér egy arculcsapással: sehogy, sehol és még egyszer sehogy. Ugye mindenkinek ismerős a más-más forrásra hivatkozó bölcsesség, hogy ha az ember kivágta az utolsó fát, majd rájön, hogy a pénz nem ehető. Ennek bizonyítása zajlik épp a szemünk előtt sajnos már jelen időben, és rámutat:
Egészen másra van szükség – derült ki, amikor fenti kérdéseinkkel megkerestük Fidlóczky József erdőmérnököt, a Fencon Tanácsadó Kft. vezetőjét, akit több évtizedes trópusi esőerdőkben szerzett tapasztalata tesz a problémakör egyik hazai szakértőjévé.
Amennyi a családnak kell
Kezdjük azzal, hogy az erdőtüzek egyidősek az erdőkkel, egy természetes erdő immunrendszere azonban kontroll alatt tartja azokat. Az őserdőkben a természetes eredetű, villámcsapásból keletkező tüzek sohasem nagy kiterjedésűek és sokszor a felújulás eszközei – vannak fafajok, amelyek magjai csak egy tűz után kezdenek el csírázni. Egyszerűen nincs olyan mértékű és kiterjedésű természeti csapás, amelyet a természet ne hozna helyre.
Vannak azután a mesterséges, az ember által gyújtott tüzek. Az őserdőkben élő természeti népek évezredek óta alkalmazzák az égetéses gazdálkodást anélkül, hogy az erdőt elpusztítanák. Csak kis területeket vágnak le és gyújtanak fel, ahol a hamu által átmenetileg feljavított talajon általában két évig rizst, maniókát és egyéb növényeket termesztenek.
Majd a kimerülő talaj miatt egy újabb területet vágnak és égetnek fel, de ezek kis kiterjedésűek, a család ellátását biztosítják és rotációs jellegűek: egy területet nagyjából 16 részre osztva, 16 évenként térnek vissza ugyanoda, amikorra a terület már regenerálódott.
Laoszban megkérdeztem egy földművest, miért »csak ekkora« területet »művel«? Magát a kérdést sem értette: miért művelnék többet, mint amennyi a családnak kell?
– idézi fel Fidlóczky József.
A piac az úr
A probléma akkor kezdődik, amikor megjelennek a tőkés vállalkozások, amelyek gépekkel utat építve nagy területeket letarolnak: megnyílik az út a piacra termelés előtt, ami viszont gyors leromláshoz vezet.
Maradva Amazóniánál, tényleg rengeteg helyen lángol az erdő, de itt alapvetően nem a tűz az elsődleges probléma, hanem a multinacionális cégek profitéhsége és a fogyasztói társadalom, amelynek érdekében gyilkos módon hatalmas részeken letarolják, felgyújtják az erdőt, hogy a helyén marhalegelőt, szójaföldet vagy olajpálma-ültetvényeket hozzanak létre.
Itt már nem a helyi lakosság megélhetéséről van szó. Ne feledjük, hogy az erdő nemcsak fát jelent, hanem egy nagyon gazdag élővilágot, ennek legsérülékenyebb egységei már nem bírják el az ilyen mértékű élőhelyvesztést, és így rohamosan halnak ki fajok. A mezőgazdasági célú erdőpusztítás mellett pedig ott van még például a néhány gramm aranyért, vagy egyéb ásványokért nyitott hatalmas bányaterületek miatti veszteség.
Máshol sem jobb
Most mindenki az Amazonas vidékére tekint, de sajnos máshol sem jobb a helyzet, ugyanígy pusztítják az erdőt Afrikában, Ázsiában, de lángolnak a fák Szibériában is. Donald Trump amerikai elnök pedig éppen most készül megszüntetni Alaszka erdeinek védelmét.
Sajnos nem kell olyan messzire menni. Miközben marhalegelőért elpusztítják a felbecsülhetetlen trópusi őserdőt, itthon például legelő állatok hiányában tönkremennek a szintén értékes füves élőhelyek. Az erdők állapota sem jó, ha ránézünk egy műholdfelvételre mondjuk a Bükkben, füstöt ugyan nem, de elég szomorú képet látunk: egész hegyoldalnyi végvágások mutatnak hasonlót.
Mit kell tenni?
A döbbenet mellett hogyan reagál erre a világ? A leggazdagabb országok vezetői saját lelkiismeretük megnyugtatására felajánlottak 20 millió dollárt ahelyett, hogy érdemi lépéseket tennének, akár embargót hirdetnének az onnan származó mezőgazdasági és bányászati termékekre. És amikor a tönkretett területek lakossága az éhhalál elől menekülésre kényszerül, akkor hagyjuk őket a tengerbe fulladni, mert csak a földjükön megtermelt profitra van szükség, rájuk nem.
„És mit tesz az egyszerű állampolgár? Megdöbben, felháborodik, felajánlja kis pénzét, majd elmegy és eszik egy hamburgert valamelyik gyorsétteremlánc egységében, aminek többek között áldozatául esik Amazónia.
Először is mindenki nézzen magába. Valóban fenntarthatóak-e a fogyasztási szokásai? És ha már úgy érzi, hogy ő személy szerint mindent megtett, akkor essen neki a politikusoknak a fenntartható közösségi társadalomért, ahol nem a profit szentsége rombolja a világot
– tanácsolja Fidlóczky József.
Jelen helyzetben Amazóniának az lenne a legjobb, ha a leégett terülteket magára hagynák, az erdő idővel megfelelő minőségben reprodukálja magát. Nyilvánvalóan szakértő módon elvégzett fatelepítések gyorsíthatják a folyamatot, de fenti állítások tökéletesen rávilágítanak a lényegre:
Innentől válik teljesen másodlagossá, hogy mekkora terület lángol az Amazonas medencéjében, Szibériában vagy Afrika dzsungeleiben, mikor és hogyan fogják eloltani a tüzeket, illetve mi lesz utána. Majd ha nem a reklámok üzenete, hanem adott termék összetevőinek elemzése vezet a vásárláshoz, akkor talán lesz valami változás. Sőt, csak így lehet változás.
Kiemelt kép: Joao Laet / AFP
