Nagy Szulejmán szultán később döntőnek bizonyult vereséget mért a Magyar Királyságra Mohács mellett 1526. augusztus 29-én. Elfoglalta a kiürített magyar fővárost, portyázó csapatai a menekülők több tízezres tömegét mészárolták le a Pilisben, majd anélkül, hogy a párját ritkító hadi sikert a hódítás kiterjesztésére fordították volna, a törökök elhagyták az országot.
A dátumhoz ragaszkodott
Ennek pontos okát nem ismerjük, a lehetőségekről és a fent említett mészárlásról itt írtunk bővebben. A szultán csak 15 év elteltével, 1541 nyarán tért vissza a Kárpát-medencébe azzal a céllal, hogy ugyancsak augusztus 29-én immár végérvényesen elfoglalja Budát, és elkezdje kialakítani a török hódoltság területét Magyarországon.
A dátum minden bizonnyal tudatos választás volt részéről, tekintve, hogy a magyarok elleni két mérföldkőnek számító nagy győzelmét is ezen a napon aratta, augusztus 29. Szulejmán személyes szerencsenapjává vált. Egyben persze a magyarok által átkozott dátummá.
No, de miért várt a hódítással másfél évtizedet? Erről kérdeztük Baltavári Tamás történészt, a többek között a Nándorfehérvár, 1456 és a Mohács című animációs dokumentumfilmeket elkészítő Történelmi Animációs Egyesület elnökét.
A rövid válasz, hogy nem rajta múlt, külső körülmények miatt, birodalma érdekeinek biztosítása érdekében szállta meg Budát 1541. augusztus 29-én. A bővebb indokláshoz 1526-ig kell visszatekintenünk.
A nevető harmadik
A mohácsi csatában elhunyt II. Lajos király nem hagyott maga után örököst, a trónra pedig a korábbi Habsburg-Jagelló szerződésekre hivatkozva teljes joggal nyújtotta be igényét Habsburg Ferdinánd – akkor még „csak” – osztrák főherceg. A magyar urak jelentős része királlyá is koronázta abban bízva, hogy a fél Európát és az Újvilág kimeríthetetlen ezüst- és aranykincsét is birtokló dinasztia képes lesz megvédeni hazánkat a töröktől.
Csakhogy a nemesség egy másik része pedig, a szabad királyválasztás jogával élve akkor már egy éve trónra emelte Szapolyai János erdélyi vajdát, az ország legnagyobb hatalmú és leggazdagabb főurát. Mindkét királyválasztás és koronázás teljesen törvényes volt, a részletekbe most nem megyünk bele, itt írtunk róla részletesen.
1527 végén tehát két legitim magyar király állt egymással szemben, harcban egymással a hatalomért, az ország két részre szakadt, belháborúba süllyedt. János király, a törökellenes harcok egykori vezéralakja ezért az oszmánok támogatását kérte, 1528 márciusában a szultán vazallusává vált. Szulejmán boldogan sietett védence megsegítésére, 1529-ben Bécset is ostrom alá vette, majd ugyanezt megismételte 1532-ben is – Ferdinánd visszaszorult a nyugati országrészbe.
Osztrák ostromgyűrű
Csakhogy keresztény szempontból sehogy sem volt ez jó, Ferdinánd és Szapolyai 1538-ban, a Váradi egyezményben titokban meg is állapodott: amennyiben az akkor már 51 esztendős, gyermektelen János király fiú örökös nélkül meghal, az ország a Habsburg uralkodó kezén egyesül.
A sors másként akarta, János hitvese, Izabella királyné 1540. július 7-én életerős fiúnak adott életet – a király két hét múlva elhunyt. Ferdinánd ismét jogosan indult volna elfoglalni a trónt, ám a királyné és tanácsadói nem adták: inkább a csecsemő János Zsigmondot koronázták meg.
A Habsburgok erre nagyjából 30 ezer fős, rendkívül modern és ütőképes haderőt toboroztak, amely 1541 áprilisában Wilhelm von Roggendorf tábornok vezényletével Buda ellen vonult
– mondja a 24.hu-nak a történész.
Török segítség és iszonyú mészárlás
Nem volt egy kőkemény ostrom, meg sem próbálták hatalmas ágyúkkal rommá lőni a vár falait, amint ez ilyenkor szokás volt, a Habsburgok sokkal inkább a megegyezést próbálták kikényszeríteni. Lényegében ezért is húzódott az egész jó három hónapig, amíg a magyarok hívására érkező Szulejmán is megjelent a színen a teljes szultáni haddal.
Augusztus 21-22-ére a törökök megszállták a budai hegyeket, Roggendorfék harapófogóba kerültek. Az ostromot végleg feladva a mai Szabadság híd vonalán húzódó pontonhídon át próbáltak Pest felé kijutni a kelepcéből, amikor az oszmán roham rájuk zúdult.
– jegyzi meg a történész.
Kényszerű vendégség
A „dögszag” és a járványveszély miatt Óbudán állították fel a szultán táborát, ahonnan 28-án érkezett a levél Izabellához: Szulejmán kegyeskedett őt és a magyarok új királyát másnapra saját sátrába meghívni.
Könnyű belátni, adott helyzetben az invitálás a lehető legszigorúbb paranccsal ért fel, így hát az özvegy királyné, János Zsigmond és a Szapolyai-párti főurak díszes küldöttsége meg is jelent Óbudán. Arról is kevés szó esik, hogy a számtalan magukkal vitt ajándék közt 6-800 hadifogoly is volt Roggendorf seregéből, akiket a köszönetnyilvánítás után még ott helyben, a magyar delegáció szeme láttára a törökök le is fejeztek.
Amíg pedig a döntéshozók a kényszerű vendégségben töltötték idejüket, Budát janicsárok szállták meg. A közismert történet szerint városnézés ürügyén szivárogtak be a várba, majd a stratégiai pontokat megszállva egyszer csak lefegyverezték az őrséget és hatalmukba vették a várat vérontás nélkül.
Logikus döntés volt ez a díván részéről, János halála után már biztosabb volt, hogy a meghódított területek bekebelezésével, immár katonai erővel biztosítsa az oszmán uralmat. Az időzítés sem volt véletlen, Szulejmán tényleg hitt szerencsenapjában a magyarok ellen.
Fegyveres turisták?
Ám a módszer igencsak kérdéses – világít rá Baltavári Tamás. A korban nem létezett olyan, hogy városnézés, a műemlékek megcsodálása csak kevés kiváltságos hobbija volt, janicsárok tömegére a legkevésbé sem jellemző. Ennek 1541-ben senki nem dőlt volna be. Ha a török tényleg kíváncsi az építészeti és katonai megoldásokra, küld egy szakértőkből álló küldöttséget.
Másrészt olyan nincs, hogy a középkor végén, az újkor hajnalán bármilyen várat megnyissanak a nagyközönség előtt, főleg nem fegyveres, muzulmán katonáknak. Ha meg nem volt fegyverük, hogyan vették át az irányítást? Pusztán a logika és a józan paraszti ész mondatja, de csak úgy lehet ezt az egészet magyarázni, ha valaki, akár valaki az udvarból parancsot adott a vár és a város átadására. Illetve árulásról, vagy egy rendkívül profin megtervezett és kivitelezett „kommandóakcióról” volt szó.
Persze mindez csak feltételezés, a dolog annyira zavaros, hogy jobb híján a városnéző verzióval kell beérnünk. Ha tényleg így esett, akkor viszont fővárosunk ily módon való elvesztése túl van a hibahatáron, a súlyos tévedésen, azon hogy ki és mit gondolt vagy hitt, mondjuk ki: balekság volt.
Kiemelt kép: Szulejmán és a 26 éves János Zsigmond találkozója Zimonyban 1566-ban. Forrás: Wikipedia
