Tudomány

A rák újabb rizikófaktorát fedezték fel

Kutatók már korábban kimutatták, hogy a testünk, főként pedig a bőrünk, egy igazi csatatér az egészséges és a mutálódásra, elrákosodásra hajlamos sejtek számára. Mindenki szervezetében vannak ilyen mutálódó sejtek, amelyekből öregedéssel egyre több lesz, de arányaiban csak kevés esetben fejlődnek végül valóban rákos sejtekké. Egy friss kutatásból kiderült azonban, hogy még az olyan alacsony sugárdózis, mint amennyit három CT vizsgálat jelent,

előnybe hozhatja az abnormális sejteket a normálisokhoz képest.

A Cambridge-i Egyetem és a Wellcome Sanger Intézet kutatása egereken vizsgálta meg, milyen hatással van az alacsony mennysiégű sugárzás az állatok p53-as gén mutációjára, ami egy olyan genetikai mutáció, amely nagyon sok esetben köthető össze daganatos megbetegedésekkel. A Cell Stem Cell tudományos folyóiratban megjelent tanulmány szerint már a kismértékű sugárzás is elősegítette az elrákosodásra hajlamos sejtek szaporodását az egészséges szövetekben.

Rákos sejtek osztódnak. Fotó: CHRISTOPH BURGSTEDT / SCIENCE PHOT / CBR / Science Photo Library

A kutatók az egerek nyelőcsövében jelen lévő sejteket vizsgálták, és megállapították, hogy már három CT-nyi (50 milligray) sugárzás előnyben részesítette az elrákosodásra hajlamos sejteket. Dr. David Fernandez-Antoran, a kutatás vezető szerzője elmondta, hogy a testünk egy „színhely a Klónok harcának, ahol az egészséges és a mutáns sejtek a helyért küzdenek meg egymással”. A kutató szerint a rák újabb rizikófaktorát sikerült felfedezniük, amit figyelembe kellene venni a biztonságos sugárzásmennyiség megállapításakor.

Érdekes, hogy az egerek egészséges sejtjei számára megmentőként hatott, amikor a három CT-nyi sugárzás előtt egy – egyébként kapszulában bárhol kapható – n-acetil-cisztein (NAC) nevű antioxidánst adtak nekik. Ez adott akkora löketet az egészséges sejteknek, hogy legyőzhessék arányaiban a mutálódó sejteket. Magában az antioxidáns viszont nem segített sokat, csakis a sugárzás előtt használva. A kutatók kiemelik, hogy ez is bizonyítja: az antioxidánsok hosszú távú szedése magában nem csökkenti a rák kockázatát, csak az ilyen esetekben, mint a mostani is.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik