Tudomány

Milliomossá tehet mindenkit a Földön ez az aszteroida

Egyre inkább úgy tűnik, hogy nem érdemes már vesződni a Földön található nyersanyagok kibányászásával, és a nagy bányászcégek is jobban teszik, ha szépen-lassan a világűr felé fordulnak: a NASA például nemsokára meglátogat egy olyan aszteroidát, amelyen akár 700 trillió dollár értékű nyersanyag, köztük színtiszta arany is lehet. Persze egyelőre ez még nem biztos, csak azt tudni, hogy a kisbolygó főként nikkelből és vasból áll, de szakértők szerint annyi arany is lehet rajta, amely a Földön minden embert milliomossá tehet. Mások pedig úgy gondolják, hogy

az egész marketingfogás azért, hogy a virtuális valuták értékét feltornázzák.

A NASA 2021-ben kezdi majd meg a 16 Psyche felé tartó űrszondájának építését, ez a kisbolygó tartja most lázban az egész világot. Becslések szerint ugyanis annyi arany lehet rajta, amennyi a Föld teljes lakosságára elosztva fejenként 91 milliárd dollárt jelent. Ez nagyon jól hangzik, csakhogy azt vonná magával, hogy az arany elértéktelenedne, hiszen már nem lenne ritka nemesfém, és valószínűleg a kriptovaluták nyernének a helyzeten a legtöbbet. Persze ez csak akkor valósulna meg, ha a Psyche tényleg tele van arannyal, és sikerülne is visszahozni ezt az elképesztő mennyiséget a Földre. Az űrbányászat azonban még mindig kevésbé gazdaságos, és a jelenlegi technológiai háttérrel nem igazán éri meg a Psychén fúrogatni még akkor sem, ha ennyi nemesfémet rejt.

Így fog kinézni a kisbolygóra induló szonda. Fotó: NASA

Az Egyesült Államokban Obama elnöksége óta legális az űrbányászat, mármint az a része, hogy amit egy amerikai űrszonda ott kibányászik, az hivatalosan is a tulajdonosokhoz kerül. A világűr békés felhasználására vonatkozó egyezményt (Outer Space Treaty) 1967-ben léptették érvénybe, az áll benne, hogy a világűr mindenkié, fő rendelkezése, hogy az aláíró felek nem helyeznek el tömegpusztító fegyvereket az űrben és más égitesteken – néhány ország azonban már most próbál kilépni alóla, nem is feltétlenül a fegyverkezés, inkább az űr gyarmatosítása miatt. Ha ugyanis tényleg kiderül, hogy az egyébként Mars és Jupiter között keringő kisbolygón rengeteg arany van, nehéz lesz megállapítani, hogy kié ez a rengeteg nemesfém – Obama rendelkezése szerint azé, aki kibányássza.

Az ellenzők szerint az egész űraranyláz egyébként csak arra jó, hogy a kriptovaluták értékét feltornázza: szakértők szerint teljesen átalakulhatna, ahogy a fizikai pénz értékéről gondolkodunk.

Fotó: Thinkstock

A becslések szerint még legalább 50 évre van szükség ahhoz, hogy gyakorlatban is képesek legyünk aszteroidát bányászni, viszont kérdés, hogy ez felpörög-e akkor, ha kiderül. a Psyche tényleg aranykészleteket rejt. Eddig ugyanis nem igazán érte meg komoly pénzeken űreszközt fejleszteni azért, hogy némi fémet vissza tudjunk hozni, ha azonban kiderülne, hogy egy közeli kisbolygón rengeteg arany van, már más lenne a helyzet. A magáncégek beszállásával hamarabb lehetne olyan technológiát fejleszteni, ami olcsóbb és gyorsabb, ezzel pedig az ötven évet töredékére lehetne csökkenteni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik