Hazánk lakossága az első, 1881-es e célból összeállított statisztika szerint az európai nagyivók erős középmezőnyébe tartozott, az évi 10 liter tiszta szesz fejenkénti elfogyasztásával járó alkoholizmust a három legkomolyabb népbetegség között tartották számon. Főleg munkásmozgalmi vezetők, szociáldemokrata politikusok és tudósok álltak az alkoholellenes kampányok és a felvilágosítás élére, de a probléma megoldása hamar társadalmi kérdéssé vált.
A nagy háború katonáit „központilag itatták”, persze ésszel – itt ért véget előző cikkünk, amelyben rátérünk az 1919-es teljes alkoholtilalomra. Továbbra is Dr. Bödők Gergely történésszel, a fiatal történészeket tömörítő Clio Intézet társügyvezetőjével beszélgetünk.
Utópiát építettek
A háborús vereség alapjaiban roppantotta meg az Osztrák-Magyar Monarchiát, hazánkban az őszirózsás, más néven polgári demokratikus forradalmat 1919. március 21-én a kommunistákkal szövetkezett szociáldemokraták hatalomátvétele, a Magyarországi Tanácsköztársaság megalakulása követte.
Ugyanazon a napon, amikor a Forradalmi Kormányzótanács első intézkedése a statárium elrendelése megjelent, közzétették rögtön a második rendeletet is a teljes alkoholtilalomról
– fogalmaz a szakember a 24.hu-nak.
Miért volt ennyire fontos és sürgős? Kezdettől fogva volt a rendszernek egyfajta társadalommérnökösködő attitűdje, ami az utópiák gyakorlatba illesztését parancsolta, ráadásul azonnali hatállyal. Építettek az eddigre tucatjával kiadott brosúrákra és felvilágosító irodalomra is, ráadásul ott volt a Károlyi-kormány tapasztalata is 1918 őszéről, amikor a frontokról hazatérő katonák feltörték a csapszékeket, megcsapolták a kastélyok borospincéit és kifosztották a gyakran zsidó szatócsbolt-tulajdonosok készleteit.
Persze példaként szolgáltak szovjet-oroszországi intézkedések is. A Tanácsköztársaság alatt túlságosan sok mindenhez nyúltak hozzá, túl gyorsan és erőszakosan, ezért is volt fontos, hogy kontroll alatt tartsák az alkoholfogyasztást.
Brutális büntetés
Utópia ide vagy oda, a való életben azon nyomban mindenki számára világossá vált, hogy a mindenre kiterjedő alkoholtilalom véresen komoly. A kormány zár alá vett az előző évről maradt több mint négymillió hektoliter bort és aki ezen túl bármilyen alkoholos italt árusított, adott el, annak készleteit elkobozták, és akár 50 ezer koronára is büntethették.
Az összehasonlítás kedvéért Bödők Gergely megjegyzi: egy pincér havi fizetése 1300 korona volt, a közalkalmazottak legjobban fizetett csoportjaié körülbelül 2000, és még az akkori csúcsfizetést zsebükben tudható vörös katonák jussa is 2500–3500 korona volt. Az átlagember egyévnyi fizetése rámehetett egyetlen korty sörre, borra vagy pálinkára, de persze csak azt követően, hogy szabadult a börtönből.
A magyarokat nem hatotta meg
A törvényt komoly elrettentő és felvilágosító propaganda kísérte. Működött egy Alkoholellenes Tanács is orvosokkal, szociológusokkal és különféle alkoholellenes egyesületi vezetőkkel, élén a neves közegészségügyi szakember, Madzsar József állt, a Tanács pedig közvetlenül a Munkaügyi és Népjóléti népbiztossághoz (mai szóval minisztériumhoz) tartozott. Újságcikkek, röpiratok, plakátok szolgálták a felvilágosítást : az előbbiek inkább racionális indokokat sorakoztattak fel az alkoholfogyasztás ellen, utóbbiak pedig a vizuális elrettentésre helyezték a hangsúlyt.
A Tanács különféle pályamunkák készítésére hívott fel és ifjúmunkás felvilágosító kurzusokat is szervezett. Összeállítottak egy nagyszabású és ingyenesen látogatható Népegészségügyi Kiállítást is a Budapesti Kerületi Munkásbiztosító Pénztár épületében, amelynek szekciói közt külön helyet kapott az alkoholizmus veszedelmeinek bemutatása és a szeszfogyasztás ártó hatásának szemléltetése is.
Miközben a szankciók Damoklész kardjaként lebegtek minden magyar polgár feje felett, a hatalom tehát nagy hangsúlyt fektetett a felvilágosításra és tanácsadásra is. Ennek ellenére a történész szerint:
A társadalmi fogadtatást illetően süket fülekről és ellenállásról beszélhetünk, az alkoholtilalmat legfeljebb az elvbarátok és a leginkább doktriner szimpatizánsok támogatták, ám ők sem mindig.
A magyar kultúrához hozzátartozott, hozzátartozik az alkoholfogyasztás, sőt sok helyen életmentő volt, ahol a rendkívül rossz minőségű, akár fertőző vizet borral kellett keverni, netán egy az egyben kiváltani. A törvény össznépi elutasítottságát viszont semmi nem jelzi jobban, mint hogy a forradalmi törvényszékek ítéletei zömében az alkoholtilalom megszegői elleni eljárásokról szóltak.
Visszavonult a kormány
Április elején a soproni és Fertő tó környéki gazdák tiltakozó menetet szerveztek a soproni városháza elé, miután elterjedt az a pletyka, hogy készleteik zár alá vételét követően a Kormányzótanács a szőlőik kivágására is kötelezi majd őket. A híresztelés alaptalan volt, ám a tüntetés eldurvult, a kivezényelt vöröskatonaság pedig sortüzet vezényelt és négy ember meghalt.
A hatalom nyilvánvalóan nem állíthatott minden rejtett pálinkás butykos és boroshordó mellé rendőrt, de idővel kénytelen volt nyílt színen is meghátrálni. A kiskapukat mindig a helyi ellenállás intenzitása nyitotta meg, helyi érvénnyel bírtak, de bortermelő vidékeken a napi fél liter/fő mennyiségig terjedtek.
A vezetés véleménye sem volt homogén, a forradalmi kormányzótanács népbiztosai folyamatos vitákat folytattak. Garbai Sándor például egy százalék alkoholtartalmú sör bevezetését szorgalmazta, a teljes tiltást már a munkások közt tapasztalható igény miatt is tarthatatlannak vélte. Az ilyen kezdeményezéseket a Kormányzótanács doktrinerei (például a közoktatásügyi népbiztosként működő filozófus, Lukács György) elvi okokból leszavazta.
Gyógyír lett az alkohol
Mivel azonban egyre-másra jelentek meg az alkoholtilalomhoz fűződő újabb kiegészítések, joggal gondolhatjuk: a tiltás nem működött. Sőt, a helyzet eszkalálódásának nevezhetjük, hogy házi „pálinkamérésekre” csaptak le, és feljelentettek néhány „nyilvánosan bort osztogató papot” is – amikor egészen nyilvánvalóan úrvacsora osztásról vagy szentáldozásról volt csupán szó.
A kényszer nagy úr, a nyomás pedig 360 fokból érte a kormányt, ezért hamarosan új kiskaput nyitott: orvosok számára lehetővé tette alkohol felírását egészségügyi célból:
Legfeljebb 150 gramm alkohol fért bele a »gyógyításba«. Ennek köszönhetően az alkohol gyógyította betegségek, a rászorulók és igénylők száma ugrásszerűen megnőtt
– emeli ki a történész.
Vége lett
Al Capone-féle maffiára azért ne gondoljunk, a magyar alkoholtilalom hamar hamvába holt. 1919 nyarára a tanácsköztársaság – igazán soha nem is létező – társadalmi támogatottsága teljesen elolvadt és egyre gyakoribbak lettek az ellenforradalmi felkelések. Ezzel párhuzamosan az alkoholtilalmi szabályok is mondjuk úgy, megváltoztak.
Július 23-ától A Népgazdasági Tanács rendelete részlegesen feloldotta a teljes alkoholtilalmat és engedélyezett minden 18 éven felülinek napi fél liter bort. Alig több mint egy hét múlva azonban a tanácsköztársaság megbukott, vezetői elmenekültek, augusztusban pedig az alkoholtilalmat teljes egészében eltörölték.
A gondolat viszont, az utópia tovább élt, és megágyazott a leghíresebb gengsztertörténeteknek: 1920. január 16-án az Amerikai Egyesült Államokban életbe lépett a 18. alkotmánymódosítás, az úgynevezett szesztilalom.
