Szakértők egy csoportja a világ legnagyobb barlangját, a Son Doongot vizsgálva felfedezte, hogy a vietnami formáció még a vártnál is nagyobb – írja a CNN. Múlt hónapban három brit búvár, akik 2018-ban a thai gyerekek mentésében is részt vettek, alámerültek a Son Doongban, hogy felmérjék víz alatti rendszerét.
Az expedíció során a szakértők bebizonyították, hogy a barlang egyik, korábban ismeretlen járata egy másik hatalmas rendszerhez, a Hang Thunghoz kapcsolódik.
Az expedíciót támogató Oxalis túra vállalat csapata már korábban is tudta, hogy a két rendszer összekapcsolódik, eddig azonban senkinek sem sikerült áthaladni a víz alatti üregeken. Jövő áprilisban a barlangi víz szintje alacsonyabb lesz, ezért a búvárok visszatérnek majd a helyszínre, hogy újabb merülést végezzenek.
![A világ legnagyobb barlangja tele van meglepetéssel 1](https://s.24.hu/app/uploads/2019/05/istock-824789000-e1558347990993-1024x576.jpg)
A Son Doongot meglepően későn, 1990-ben fedezték fel, először pedig 2009-ben lépett be ember a bejáratán. A kutatók 2010-ben nyilvánították az üreget a világ legnagyobb barlangjának, a rendszerben 80 méteres álló cseppkövek is találhatóak. A Son Doong egyedi mikroklímával rendelkezik, belsejében különleges ökoszisztéma alakult ki. A barlang jelentős része még ma is feltérképezésre vár.
Kiemelt fotó: iStock