Géza nagyfejedelem talán legnagyobb diplomáciai sikere volt, hogy fia, István számára megszerezte Bajor Gizella, II. Henrik bajor herceg lányának a kezét. Ő volt a német uralkodóház mondhatni legértékesebb tagja, bátyja II. Henrik néven lépett a Német-Római Császárság trónjára 1002-ben.
Ezzel a magyar uralkodó sziklaszilárd alapot teremtett fia örökléséhez. Az ara személye nemcsak a két dinasztia közti jó kapcsolat záloga volt, hanem garancia arra is, hogy a szomszédos nagyhatalom minden eszközzel megvédi majd István uralmát Magyarországon. Azért az ugye mégsem fordulhat elő, hogy a kereszténység legnagyobb urának húga ne királynőként, hanem egy uralkodásból kiszorult magyar nagyúr felesége legyen.
Az eszményi királyné
Gizella 984 körül született, 995-ben érkezett Magyarországra, az esküvőt a következő évben tartották. Géza halála után előbb nagyfejedelemasszony, a koronázás után magyar királyné lett, és ekkor érett be István apjának munkája: a Magyar Királyság fegyverrel kivívott helye diplomáciailag is megszilárdult Európában.
Két fiút szült, Ottó még gyermekként meghalt, Imre pedig már férfiként, egy vadászbaleset során vesztette életét 1031-ben, Szent István király így örökös nélkül hunyt el hét évvel később.
A közel egykorú források tipikus keresztény királynéként írják le Gizellát, aki templomot épít, kegyes adományokat oszt, és ugyanígy emlékeznek rá István szentéletrajzai is. Tárgyi emlék is fennmaradt tőle, a ma koronázási palástként ismert miseruhát udvarhölgyei és talán ő maga hímezte a székesfehérvári káptalan számára. Ezen látható egyébként az egyetlen egykorú ábrázolás az első magyar királyi párról.
A gonosz királyné
A jóval későbbi magyar krónikák – amelyek egyes részei bizonyítottan a XI-XII. századig nyúlnak vissza – egészen más képet festenek a királynéról.
A Képes Krónika például azt írja, hogy Imre herceg halála után a vigasztalhatatlan István király megbetegedett, testi ereje elhagyta, legnagyobb bánata mégis az volt, hogy nem hagy maga után örököst, aki keresztény hitben megtartaná az országot. Követet küldött hát Nyitrára, az ifjúkori kicsapongásaiért ott fogva tartott unokaöccséhez, Vazulhoz, rá akarta hagyni trónját.
Csakhogy Gizella ezt megtudván egy Buda nevű gonosz tanácsadója sugalmazására ennek fiát, Seböst küldte a nyitrai börtönbe, aki megelőzve a király követét megvakította Vazult, fülébe forró ólmot öntött – alkalmatlanná tette az uralkodásra. István erre könnyekben tört ki, de képtelen volt a bűnöst megbüntetni, inkább figyelmeztette Szár László fiait, Andrást, Bélát és Leventét, hogy életüket védve meneküljenek külföldre.
Legközelebb a király halála után tűnik fel a krónikában:
Gizella királyné pedig elhatározta Budával, gonosz csatlósával, hogy a királyné atyjafiát, a német – helyesebben: velencei – Pétert teszik királlyá; az volt a céljuk, hogy Gizella királyné kénye-kedve szerint cselekedhessék, és Magyarország – szabadságát elvesztvén – akadálytalanul a németek alá rendeltessék.
Ő lett a bűnbak
Az idézett szövegrészek nagy valószínűséggel a XI. század végéről származnak, amikor az említett András, Béla, illetve fiaik ültek a trónon, a rejtélyes Szár Lászlónak vagy Vazulnak leszármazottai. István szentként való tisztelete ebben a korszakban már igen erős volt, személye spirituális és politikai szempontból is a dinasztia legitimációjának részévé vált.
Így már érthető, hogy nem okolhatták őt az uralkodó királyok ősén elkövetett szörnyű tettel, bűnbakot kellett találni. Ráadásul akkoriban a Német-Római Birodalommal is fagyossá vált a viszony, felerősödött a német- vagy általában idegenellenes hangulat. Bak János a Rubicon.hu-n megjelent tanulmánya szerint Gizella teljesen logikusan került a célkeresztbe, mint cselszövő és egyébként is német, tehát idegen nőszemély.
Őt kárhoztatták a népszerűtlen, velencei származású Orseolo Péter uralmáért is, aki pedig István unokaöccse volt, és maga a szent király tette meg örökösévé. Támogatásával Gizella nem tett mást, mint teljesítette elhunyt férje végakaratát.
Boldoggá avatták
Péter első bukása után, Aba Sámuel országlása idején az özvegy helyzete megingott, 1044-ben menekülni kényszerült az országból. Passauban telepedett le, belépett a helyi apácakolostorba, melynek később főnökasszonyaként tevékenykedett, egészen 1065. május 7-én bekövetkezett haláláig. Sírja később népszerű zarándokhely lett, imádságai során használt keresztjét és csontját később Münchenben ereklyeként őrizték.
Gizellát 1911-ben avatták boldoggá, amit nem csak későbbi önmegtartóztató életével, de a kereszténység terjesztésében szerzett érdemei révén is kiérdemelt.
Kiemelt kép: Földi Imre / MTI
