Tudomány

Egy oxfordi tanár szerint ember-földönkívüli hibridek járnak közöttünk

Young-hae Chi, az Oxfordi Egyetem keleti intézetének előadója érdekes teóriát fogalmazott meg a frissen megjelent könyvében: a földönkívüliek már köztünk élnek, sőt, keresztezték is magukat az emberekkel, mindezt azért, hogy megmentsék a bolygót a klímaváltozástól. A kutató először hét évvel ezelőtt vetette fel az elméletét egy előadáson, azóta részletesebben kidolgozta, és összefüggést tud kimutatni a globális felmelegedés és az UFO-észlelések száma között is – írja az oxfordi diákok újságja.

Forrás: Pixabay

Chi szerint a földönkívüliek már most itt vannak, csak az érzékszerveink annyira limitáltak, hogy nem tudjuk felfogni őket. Úgy  gondolja, hogy négyféle létezik közülük, már ha csak arról beszélünk, akik itt laknak: kisebbek, magasak és kopaszok, pikkelyesek kígyószerű szemekkel, és rovarszerűek. Utóbbiak a főnökök, ők adják a parancsokat az alattvalóknak.

A bolygó megmentése érdekében már valószínűleg keresztezték is magukat az emberekkel.

A professzor úgy gondolja, hogy az idegenek is legalább annyira aggódnak a Föld sorsáért, mint mi, ami azt jelenti, hogy meg kéne mutatnunk nekik: képesek vagyunk egyedül megfékezni a klímaváltozást. Nehéz eldönteni, hogy Chi mennyire gondolja az egész feltételezését komolyan (bár 7 éve tart róla előadásokat, úgyhogy valószínűleg nagyon), de ha néhány embert ezzel sikerül meggyőznie, hogy térjen át a környezettudatosabb életre, az már legalább bőven megérte a ráfordított időt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik