Amikor egyesek a politika elkomolytalanodására, a formát a tartalom elé helyező „látványpolitikára”, a „viccpártok” térnyerésére panaszkodnak, hajlamosak megfeledkezni arról, hogy ezek a jelenségek egyáltalán nem az elmúlt évek termékei.
Jó példa erre az amerikai Youth International Party (Fiatalok Nemzetközi Pártja) nevű, 1967-ben Jerry Rubin és Abbie Hoffmann által alapított szervezet. A radikális baloldali eszméket valló csoport látványos akciókkal szerzett magának hírnevet, az 1968-as demokrata párti konvención például egy mázsás, Pigasus névre keresztelt disznót szerettek volna elnökjelöltként indítani, egy másik alkalommal a New York-i tőzsde karzatáról dobáltak bankjegyeket a lent sürgölődő brókerek közé.
A média ugyan lelkesen tudósított az ilyen akciókról, ám a szavazók kevésbé értékelték őket, a yippik, ahogy az aktivisták magukat elnevezték, még a legradikálisabb egyetemi városokban sem tudtak egyetlen polgármesteri széket sem megszerezni.
Disneyland, a negatív szimbólum
A vezetőség talán arra jutott, hogy biztosan még vadabb akciókra lenne szükség, mindenesetre 1970-ben úgy döntöttek, közvetlen rohamot intéznek a romlott kapitalizmus, illetve az igazságtalan, a nemzetközi tőke érdekében és finanszírozásával vívott vietnámi háború első számú jelképe, a kaliforniai Disneyland ellen.
Az ötlet minden abszurditása mellett persze tény, hogy az 1955-ben megnyitott első Disneyland, illetve az azóta nyitott újabb ilyen létesítmények nem egyszerű vidámparkok, hanem egyfajta szimbólumai is az amerikai életstílusnak és a győzedelmes fogyasztói társadalomnak. A yippik pedig a park egyik fő szponzorát, az ott fiókot is fenntartó Bank of Americát tartották a háborút a háttérből irányító finánctőke egyik fő megtestesülésének. Az „invázió” időpontját 1970. augusztus 6-ára (nem véletlenül a Hirosima elleni atomtámadás évfordulójára) tűzték ki.
Az sem növelte Disneyland népszerűségét e körökben, hogy a parkban a dolgozóknak szigorúan tiltották a szakállviselést vagy a hosszú hajat, sőt időnként a bejutni szándékozó vendégek közül is kiemelték a biztonságiak a túlságosan elhanyagoltnak ítélt külsejű fiatalokat.
Elfoglalják a parkot
A párt nem túlzottan tartotta titokban a tervét. A megvalósítani szándékozott menetrendet az ellenkulturális mozgalom számos lapjában közzétették: a parkba egyszerű vendégként belépő aktivisták először kiszabadították volna Minnie egeret a patriarchális elnyomás alól, majd nagy közös grillezés keretében elfogyasztották volna Cucu malacot (az angolul Porky Pig néven ismeretes figura ráadásul nem is a Disney-rajzfilmek karaktere, itt valószínűleg a tervezés során elfogyasztott jelentős mennyiségű tudatmódosító szer okozhatott némi zavart).
A gond csak az volt, hogy az 1968-as chicagói demokrata konvenció alatt kitörő zavargások és a sokat kritizált kemény rendőri fellépés, illetve a szintén „gyanús, hosszú hajú fiatal” gyanánt azonosított Charles Manson éppen ekkor Kaliforniában kezdődő pere miatt a hatóságok komolytalansága ellenére sem vették félvállról az ügyet. A párt azt a hibát is elkövette, hogy a sokkal keményebb akcióikról elhíresült Fekete Párducok részvételét is beígérte, és több tízezres tiltakozó tömeget vizionált a nagy napra.
Valami azért mégis összejött
Augusztus 6-án reggel így hát több száz rohamrendőr várakozott a park szomszédságában teljes készültségben. Ha minden úgy történik, ahogy a yippik vezetői tervezték, talán komoly összetűzések alakulhattak volna ki, ám mindenki szerencséjére csupán néhány százan jöttek el a nagy eseményre – még a két vezető, Rubin és Hoffmann is inkább más programot talált magának.
Vezető híján a fiatalok össze-vissza lődörögtek a parkban, miközben öltönyös, egymással rádiózó biztonságiak tartották őket szemmel, és néha – nagyon udvariasan – megkérdezték őket arról, hogy ugye nincs szándékukban elrontani a békés családok szórakozását.
A yippik kora is leáldozott
A rendőrök csak akkor léptek közbe, amikor a park főutcájára vonultak, és összeszólalkoztak a rigmusaikra válaszul Amerikát éltetni kezdő látogatók tömegével. A park délutánra bezárt (ez a megnyitó óta csupán a második ilyen alkalom volt, korábban Kennedy elnök halálakor maradtak zárva a kapuk), a vendégeket kiterelték, a rendbontókat kiszorították, néhány tucat embert különféle vádakkal őrizetbe is vettek.
A párt vezetősége végül mégis elégedett lehetett, hiába nem jött össze a tervekből semmi, másnap Amerikában és világszerte is sok helyen hozták címlapon a Disneylandben „tomboló” fiatalok képét, a várt médiafelhajtás tehát nem maradt el. Az más kérdés, hogy a hippikorszakkal együtt a yippik kora is leáldozott néhány évvel később, a párt pedig különösebb eredmények nélkül merült szinte teljes feledésbe.
