Tudomány

Elnevezték a megörökített fekete lyukat

Múlt héten ismertették az utóbbi idők legnagyobb tudományos áttörését: az Eseményhorizont Teleszkóp segítségével sikerült elkészíteni az első képet egy fekete lyukról, pontosabban annak eseményhorizontjáról. A megfigyelt objektum a közeli Messier 87 galaxisban fekszik, és immár hivatalos neve is van – számol be az IFLScience.

Ezt érdemes tudni a szenzációs feketelyuk-képről
2019. április 10-én történelmi eredményről számoltak be a kutatók.

A szupermasszív fekete lyuk a Pōwehi nevet kapta, a kifejezés hawaiiul nagyjából annyit tesz:

a végtelen teremtés díszítetlen, sötét forrása.

A csillagászok Larry Kimura nyelvészprofesszorral közösen választottak nevet. Kimurát egy 18. századból ismert hawaii dal, a Kumulipo ihlette meg.

A szakértő szerint a kumu forrást, míg a lipo sötétséget jelent. A pō ennél valamivel összetettebb jelentéssel bír: olyan sötétséget jelöl, amely nagyon erős, teremtő erejében végtelen, a wehi pedig nagyjából annyit takar: dísszel megbecsült.

A fekete lyuk roppant ereje, illetve a gáz- és fényvonzási képessége vezetett bizonyos értelemben a felfedezéséhez. Ezen fény nélkül a kép elkészítése nem lett volna lehetséges

– mondta Kimura, hozzátéve, hogy az objektum által elnyelt fény, gázok és por egyfajta díszként viselkedik.

Mivel a Pōwehit azonosító nyolc teleszkópból kettő a hawaii Mauna Kea csúcsánál található, a kutatók úgy döntöttek, hogy hawaii nevet kell választani a fekete lyuknak. Jessica Dempsey, a James Clerk Maxwell Távcső csapatának tagja szerint a hegynél elhanyagolható a fényszennyezés, így a helyi teleszkópok igen megbízhatóan gyűjtik az adatokat.

Kiemelt fotó: EyePress News / EyePress

Ajánlott videó

Olvasói sztorik