Hazánk szülöttei közül kevesen jutottak el odáig, hogy egy pápaválasztás esélyeseként emlegethessék őket. A megválasztáshoz talán Bakócz Tamás esztergomi érsek jutott a legközelebb, amikor II. Gyula pápa 1513 februárjában meghalt. Bakócz ekkor a Pápai Állam egyik kormányzójaként Rómában élt, vagyona és befolyása révén számos támogatót tudhatott maga mögött, így valóban nem lett volna meglepő, ha a választásra összegyűlő bíborosok többsége rá szavaz.
Végül azonban a többségében itáliai származású főpapok inkább Giovanni de Medici mellett döntöttek. Az új pápát X. Leó néven, 1513 márciusában iktatták be.
Bakócz azonban nem akart lemondani fő céljának megvalósításáról, és az új Medici pápa betegeskedéseiről szóló hírek miatt úgy gondolta, nem sokáig kell várnia, amíg új esélyt kaphat. Leó viszont szerette volna eltávolítani Rómából befolyásos ellenfelét, és erre tökéletes alkalmat kínált Bakócz a pápaválasztás előtt tett ígérete, hogy az egyház fejeként keresztes hadjáratot szervez a török ellen.
Nem volt túl lelkes
Persze egy ilyen akciót nem csak az egyházon belüli politikai játszmák tettek indokolttá. Mátyás király halála, a híres „fekete sereg” szétszéledése után a Magyar Királyság rohamosan gyengült, és II. Ulászló uralkodása alatt az Oszmán Birodalom aggasztó előrenyomulásba fogott a déli határvidéken.
Szükség tehát lett volna egy ellencsapásra, de sem Bakócz – aki tudta, hogy a hadjárat megszervezésére kapott megbízásával „felfele buktatták” –, sem a Mátyás után a tényleges hatalmat újra magához ragadó főnemesség nem állt valódi lelkesedéssel az ügy mögé. Az érsek azt még elérte, hogy a szultánnal három évre kötött békét idő előtt felmondják, majd 500 éve, 1514. április 9-én Budán, a Szent Zsigmond templomban ünnepélyesen kihirdette a hadjáratra felhívó pápai bullát.
A sereg élére végül Dózsa Györgyöt, a végvári harcokban magát kitüntető székely hadnagyot nevezték ki.
Kiszorult a hatalomból
A történet folytatását ismerjük: a toborzás óriási sikerrel zajlott, viszont a nemesek nem nézték jó szemmel, hogy a parasztok hatalmas tömege fegyverrel a kézben, ráadásul a tavaszi munkáktól „igazoltan” távol maradva gyülekezik. A sereg ellátása sem volt megszervezve, ez pedig fosztogatásokhoz zavargásokhoz vezetett, májusban Bakócz le is állította a toborzást.
De ekkor már késő volt, a Dózsa-féle „parasztháború” pedig nemhogy a törököt, inkább a Magyar Királyság egyébként is megfogyatkozott erejét gyengítette.
A véres kudarc Bakócz udvari befolyására is csapást mért, II. Ulászló 1516-os halála után lassan kiszorult a politikából, 1519-ben ráadásul agyvérzése is volt. 1522-ben halt meg, teste az esztergomi bazilika általa épített Bakócz-kápolnájában nyugszik.
