Feltehetően senkinek nem kell bemutatnunk J. R. R. Tolkien munkásságát, sem legismertebb műve, A gyűrűk ura cselekményét. Természetesen az óriási sikert aratott trilógiáról számtalan elemzés született, és ezek némelyike a szerző politikai nézeteivel kapcsolatban is következtetéseket próbált levonni a szövegből.
Maga a visszavonultan élő Tolkien nem igazán nyilatkozott politikáról, annyit azért tudhatunk róla, hogy elborzasztotta a század második felében a világot elárasztó amerikai tömegkultúra és a modern világ számos vetülete, ez pedig felhasználható volt arra, hogy összeköttetést véljenek felfedezni közte és azon tradicionalistának nevezett filozófiai irányzat között, amelynek egyik alapítója Julius Evola volt.
Spirituális rasszizmus
Márpedig az 1898-ban született Evola a modern világot, sőt már a kereszténységet is elutasító, a mitológiához, misztikához, az ősi gyökerekhez való visszatérést hirdető munkái jól illeszthetők voltak az olasz fasizmus ideológiájához. Evola egy ideig maga is Mussolini meggyőződéses hívének tekintette magát, ám az 1930-as évek végére már úgy ítélte meg, hogy a diktátor – és új eszmei harcostársai, a nácik – a szellemi sík helyett túlságosan materialista alapokon állnak.
Az általa is hirdetett, a világ népeit az ősi hagyományhoz való közelség szerint rangsoroló „spirituális rasszizmust” például a genetika egyszerű, anyagi fogalmaira fordították szerinte le, mitológia és tradíció helyett pedig tankokat és repülőgépeket építettek.
Evola így aztán nem is vállalt szerepet a Mussolini-féle államban, és ideológiailag is megtagadta a fasizmust, a háború után pedig a felelősségre vonást is elkerülte, bár 1951-ben megvádolták a fasizmus magasztalásával, de végül felmentették. Gondolatai viszont egyfajta táptalajként szolgáltak a háború után sokáig csak titokban működő olasz és más szélsőjobboldali csoportok számára, amelyek köreiben szinte kötelező olvasmánynak számítottak a végül 1974-ben elhunyt „mester” írásai.
Újfasiszták hősévé vált
Az angolul először 1954-ben kiadott A gyűrűk ura 1971-ben jelent meg olaszul, és hatalmas sikert aratott – részben éppen a tradicionalista filozófiára jól rímelő gondolatvilágával. A háború utáni világrend is pont ezekben az években rendült meg, és a korábban a felszín alá kényszerülő jobboldali-szélsőjobboldali irányzatok újra teret nyertek.
A közhangulat azonban még mindig alapvetően „balos” volt Olaszországban (is), az „új jobboldalra” pedig – hiába igyekeztek vezetői magukat elhatárolni a nácik és fasiszták bűneitől – még mindig sötét árnyat vetettek a néhány évtizeddel korábbi borzalmak.
Hobbit tábor
Az 1971-ben alapított Az Ifjúság Frontja (FdG) – az Olasz Szociális Mozgalom (MSI), a legjelentősebb olasz neofasiszta szervezet ifjúsági szervezete – 1977-ben egy olyan összejövetelt szervezett, amelynek legfontosabb célja az elszigeteltség és kirekesztettség érzésétől szenvedő szélsőjobboldali fiatalok összehozása volt.
Apropója pedig mi más is lehetett volna, mint Tolkien művei, így az egyfajta „neofasiszta Woodstockként” is elképzelhető fesztivált „Hobbit-tábor” néven hirdették meg.
Koncertek, politikai szemináriumok, poszterek, könyvek, pólók, étel, ital, mindenhol lobogó kelta keresztes zászlók – a júliusi dél-olaszországi hőség ellenére a rendezvény nagy sikert aratott, és ügyesen boronálta össze a különböző neofasiszta és tradicionalista csoportok képviselőit, feloldva bennük a szellemi karanténba zártság érzetét.
A „Hobbit-tábort” a következő években még kétszer rendezték meg, hogy aztán a szervezők közötti belső ellentétek felbontsák a formálódó neofasiszta szövetséget. Az elvetett magok azonban szárba szökkentek, és a mai olasz politika szélsőjobboldalán feltűnő szervezetek és figurák is a közben megszűnt Szociális Mozgalomra, illetve a „Hobbit-táborokra” vezethetik vissza eredetüket, Tolkient pedig Olaszországban szinte teljesen ki is sajátította magának ez a politikai-kulturális közeg.
Illusztráció: SERCAN KUCUKSAHIN / ANADOLU AGENCY
