Tudomány

Az idei influenza más, mint a többi

Sokan panaszkodnak idén, hogy influenzából való gyógyulásuk után még hosszan kínozza őket köhögés. Mi ennek az oka? Az idei influenza „más”, mint az eddigiek? Ennek jártunk utána.

Köztudott, hogy az influenza vírusai folyamatosan változnak, ezért a tünetegyüttes ellen nem alakul ki védelem a szervezetben, és ezért kell a védőoltásokat is évről évre ismételni. Idén talán lecsengőben van a járvány, a múlt héten 23 százalékkal kevesebben fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel, de még így is 52 ezer főről beszélünk. Ez definíció szerint még mindig bőven az országos járvány szintje fölött van.

Feltűnő, hogy sok beteg gyógyulása után is sokáig tartó köhögésre panaszkodik, amit laikusként könnyű a változékony vírusra fogni. Pedig nem egészen így van, bár tény, hogy természetéből fakadóan az idei vírus is más, mint az eddigiek. Kérdéseinkkel a Nemzeti Népegészségügyi Központhoz fordultunk, kezdjük a változékonysággal.

Örökítőállományuk nem stabil

Az influenzavírusok az Orthomyxoviridae családba tartozó RNS vírusok. Három fő típusuk ismert, melyeket A, B és C betűvel jelölnek, az emberi megbetegedések tekintetében csak az A és B típusnak van jelentősége.

Az influenza A vírusban az RNS-t körülvevő vírusburoknak két glycoproteinje van, a hemagglutinin (H) és a neuraminidáz (N), az influenzát ezek alapján osztják altípusokba. A hemagglutinin az ellenanyag válasz kialakításáért leginkább felelős antigén, a neuraminidáz csak kis szerepet játszik a védelem kialakításában.

Az influenzavírusok fontos jellemzője, hogy örökítő-állományuk nem stabil és folyamatosan változik, ez a változás úgynevezett antigén-drift vagy antigén-shift útján történik.

Ezért kell új oltás

Antigén-drift-ről akkor beszélünk, amikor a hemagglutinin szerkezetében viszonylag kisebb változások történnek. Az így megváltozott influenzavírus-törzsek azokat az embereket is megfertőzhetik, akik az előző években már találkoztak a vírussal, vagy oltották őket ellene.

Az antigén-shift változásakor a vírus örökítő anyagában alapvető és jelentős változás történik, és egy olyan új vírus jön létre, amelyben a hemagglutinin jelentősen különbözik az addig cirkuláló vírusétól. Az ilyen változás eredményeként keletkező új vírus nagy járványokat, akár világjárványt is okozhat, mivel a vírus új változata ellen az emberek egyáltalán nem, vagy csak részlegesen védettek.

Előfordul olyan antigén-shift, amelynek során az addig csak állatok megbetegítésére képes vírusban olyan változás történik, mely alkalmassá teszi a vírust arra, hogy embereket is képes legyen megbetegíteni. Ebben az esetben az állati és/vagy emberi vírusok között a genetikai állomány egy bizonyos része kicserélődik vagy megváltozik.

Az influenzavírus változékonysága miatt minden évben új oltóanyagot állítanak elő és az oltást is minden évben meg kell ismételni. Az Egészségügyi Világszervezet Influenza Laboratóriumaiban folyamatosan monitorozzák a cirkuláló vírustörzseket, és minden év februárjában kiadják az ajánlást, hogy az északi féltekén milyen vírustörzseket tartalmazzon a szezonális influenza elleni vakcina.

Képünk illusztráció
Fotó: Komka Péter / MTI

Hónapokig tartó köhögés

Az influenza szezonban, az influenzajárvány idején is az influenzavírusok mellett több más vírus (például RSV, adeno, parainfluenza) is okozhat megbetegedést. Az idei influenzaszezonban az influenza A vírusok okozták az influenzás megbetegedések több mint 99 százalékát.

Azonban egy erőteljes RS vírus (légúti óriássejtes vírus) cirkuláció is megfigyelhető, amelyre jellemző, hogy a köhögés a fertőzést követően hónapokig megmaradhat.

Az egyes influenzavírusok által okozott megbetegedések súlyosságában nincs különbség, azonban az influenza szövődményeként a különböző baktériumok által okozott kórképek, mint például hörghurut és tüdőgyulladás lefolyásában jelentős eltérések lehetnek.

Miért fontos az „immunerősítés”?

Az őszi-téli hónapokban az immunrendszer aktivitása jelentősen csökken. A helytelen táplálkozás, a nagyfokú stressz, a rendszertelen és mozgásszegény életmód és a környezeti hatások terhelik leginkább szervezetünket. Ezért immunrendszerünket támogatni kell ahhoz, hogy megfelelően működjön. A legfontosabb a megfelelő mennyiségű vitamin és ásványi só bevitele, illetve a vízháztartás fenntartása.

Az elfogyasztott ételek jelentős része – különösen télen – csak kismennyiségben tartalmaz vitaminokat és ásványi anyagokat, ezért szükség lehet azok pótlására. Nagyon fontos a megfelelő mennyiségű folyadékbevitel, hiszen a víz testünk pótolhatatlan alkotórésze, a nyiroknedv jelentős részét is ez alkotja. Ha nem elegendő a folyadékbevitel, akkor romlik a szövetnedvek keringése, a sejtek anyagcseréje, s minden szervünk, valamint az immunrendszer tevékenysége is.

Az influenza szempontjából nagyon fontos az is, hogy azok, akik minden évben megkapják az influenza elleni védőoltást, magasabb szintű védelmet élveznek bármely életkorban, mint azok, akik csak egy adott szezonban oltatják be magukat. Ennek legfőbb oka, hogy az évenkénti oltás felfrissíti az immunrendszer védekező képességét.

A legnagyobb előnye ebből azoknak a krónikus alapbetegségben szenvedőknek, illetve idős, gyenge immunrendszerű személyeknek van, akiknél egyetlen oltás csak mérsékelt fokú védettséget biztosít, azonban a rendszeres újraoltásokkal a védettség mértéke növelhető.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik