Tudomány

Megbolondítja a szervezetet az űrutazás

Egy friss vizsgálat szerint magas szintű készültségben volt Scott Kelly amerikai űrhajós immunrendszere, illetve megváltozott egyes génjeinek aktivitása a Földön maradt ikertestvéréhez képest. Scott Kelly 2015 és 2016 márciusa között majdnem egy évet töltött el a Nemzetközi Űrállomáson.

A szakértők egyelőre nem tudják, hogy a változások negatívnak vagy pozitívnak tekinthetőek-e, de a NASA páratlan ikerkutatása számos új kérdést vet fel a hosszabb űrutazásokkal, például a Mars-missziókkal kapcsolatban – írja az MTI.

A genetikailag azonos Kelly testvérek orvosi tesztjei soha nem látott lehetőséget biztosítottak az ember biológiájának kutatásában. A kutatók a világ legnagyobb általános tudományos egyesülete, az Amerikai Egyesület a Tudomány Haladásáért éves közgyűlésén ismertették a tesztek egyes eredményeit, köztük azt, hogy Scott Kelly immunrendszere hiperaktivitásra kapcsolt.

Olyan ez, mint amikor a szervezet úgy reagál erre az idegen környezetre, mintha egy rejtélyes organizmus lenne benne”

– nyilatkozta Christopher Mason, a New York-i Weill Cornell Orvostudományi Egyetem genetikusa és a csapat egyik vezetője. A szakértő hozzátette, a következő cél az, hogy ezt megpróbálják más űrhajósoknál is megfigyelni. Kelly 340 napon át dolgozott a nemzetközi űrállomáson, ezzel amerikai rekordot állított fel az űrben való tartózkodás időtartamát illetően.

Soha nem éreztem normálisnak magam a világűrben”

– nyilatkozta Kelly, aki egyebek között gyakori fejfájásra, koncentrációs nehézségekre és emésztési problémákra panaszkodva. A kutatók az asztronauta ikertestvérét, Mark Kelly egykori űrhajóst vonták be kontrollként a vizsgálatba.

Scott Kelly majdnem egy évet töltött a Nemzetközi Űrállomáson – Fotó: iStock

Christopher szerint Scott Kellynél az immunrendszerhez kapcsolódó gének váltak hiperaktívvá.

Nem DNS-ben, hanem a génkifejeződésben történt változásról van szó, arról, hogyan kapcsolnak ki és be a gének, hogyan növekszik vagy csökken a fehérjetermelésük”

– magyarázta.

Mason vizsgálata alapján az űrhajós vérében egy olyan marker is megugrott, amely bekapcsolja az immunrendszert. Ezzel egy időben Kelly vérében egy másik sejttípusból kevesebbet mértek, amely a vírusok elleni korai védelmet jelezte. Az nem meglepő, hogy a gének aktivitása átalakult az űrben, hiszen az mindenféle stressz hatására megváltozik.

Nem sokkal az után, hogy Kelly visszatért a Földre, minden értéke normálisra változott. Az immunrendszerrel kapcsolatos géneknek ugyanakkor lehet egyfajta memóriájuk, hiszen még hat hónappal később is riadókészültségben voltak.

Egészében véve bátorító a helyzet. Nincsenek újabb nagy figyelmeztető jelek

– mondta Craig Kudrot, a NASA munkatársa. A szakértő hozzátette, olyan változásokat is találtak, amelyekre korábban nem gondoltak. Azt nem tudják, hogy ezek fontos következményekkel járnak-e.

Kiemelt fotó: Brian Ach / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / AFP

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik