Történelmünk egyik legismertebb epizódja, hogy 1458. január 24-én a Duna jegén összegyűlt tömeg választotta királlyá az akkor 15 esztendős Hunyadi Mátyást.
Amint a szó baráti beszélgetésekben erre kanyarodik, illendő megemlíteni: a folyó talán nem is volt befagyva, Szilágyi Mihály katonai erődemonstrációval befolyásolta az országgyűlés döntését, a ligákba tömörülő országnagyok pedig azért választottak gyermekkirályt, hogy bábként rángatva saját pecsenyéjüket süttessék vele. Szilágyi ezért neveztette ki saját magát öt évre kormányzónak…
Utolsó, „nagy nemzeti királyunk” személye méltán népszerű, ám az iskolai tanulmányok nyomán a közvéleményben elterjedt tételeket mára sokban árnyalta a történettudomány. Mindent bemutatni itt nyilvánvaló képtelenség, a királyválasztás dátuma köré viszont fel lehet fonni több olyan érdekes részletet, amely esetleg még nem vert gyökeret a közösség emlékezetében. Horváth Richárd történésszel, az MTA BTK Történettudományi Intézetének tudományos munkatársával beszélgettünk.
Nem várt új helyzet
V. László cseh és magyar király alig 17 esztendős korában hunyt el 1457. november 23-án. Annyira váratlanul, hogy a kortársak közt azonnal terjedni kezdett a mérgezéséről szóló pletyka, amit csak földi maradványainak modern vizsgálata cáfolt a közelmúltban: daganatos megbetegedés, leukémia vitte el.
Abban a percben azonban nem várt módon értékelődött fel Hunyadi Mátyás személye, és kezdődött komoly politikai szervezkedés, kártyakeverés mindkét országban. A győzhetetlen törökverő hadvezér másodszülött fia 15 éves volt ekkor és a prágai udvar vendégszeretetét élvezte éppen. Nem önszántából.
Cillei Ulrik 1456-os meggyilkolását az uralkodó személye elleni támadásnak értékelte, és bár esküt tett, hogy nem áll bosszút, később mégis kivégeztette Hunyadi Lászlót. Mátyást, ha úgy tetszik túszként tartotta Prágában, így került Podjebrád György cseh kormányzó kezébe
– mondja a 24.hu-nak a történész.
V. László halála viszont mindenhol merőben új helyzetet teremtett, kezdjük itthon.
A legnagyobbak összeültek
Az új uralkodó megválasztása a rendek képviselőiből álló országgyűlés feladata volt, méghozzá igen záros határidőn belül, hogy megelőzzék az „ex lex állapotból” szinte törvényszerűen fakadó problémákat. A politika már akkor is politika volt, felesleges lenne ragozni, hogy az ország két legerősebb főúri pártjának vezetői miféle súllyal rendelkezett a királyság ügyeinek rendezésében.
Szilágyi Mihályról, Mátyás nagybátyjáról és Garai László nádorról van szó, a nyilvánvalóan Mátyás – és az érdekében Prágában tárgyaló Vitéz János – tudta nélkül elfogadott, 1458. január 12-én Szegeden megkötött egyezségük lényege: közös erővel megkoronáztatják a fiút, „cserébe” Garait megtartja nádori – a király utáni második méltóság – tisztségben. Lányát, Garai Annát elveszi feleségül. Szilágyi pedig gubernátor, azaz kormányzó lesz. Történetünk szempontjából mindhárom pont fontos.
Tetszése tartamára
A mindenkori magyar király szabadon nevezett ki vagy tett le országos főméltóságokat, ezek a kinevezések korabeli szóhasználattal az uralkodó »tetszése tartamára« szóltak. Az uralkodó halálakor a megbízatások automatikusan megszűntek, Garai tehát nádori állása folyamatosságát igyekezett biztosítani
– teszi egyértelművé Horváth Richárd.
A házasságról szőtt terveket is nyilvánvaló önérdek szülte, hiszen Mátyás és Garai Anna frigyével a főúri dinasztiát eltéphetetlen kapocs fűzte volna a főhatalomhoz. Azt azonban csak ritkán említik, milyen előnyöket tartogatott mindez Mátyás számára. Ő ugyanis hiába volt a kormányzó gyermeke, származása nem volt túl patinás, és ez akkoriban befolyásolhatta megítélését.
Garai Anna viszont generációk óta legfőbb országos méltóságokat betöltő, hadi erényekben gazdag, a király szolgálatában magukat kitüntetett ősök sarja volt, ízig-vérig arisztokrata ráadásul királyi felmenőkkel. Rokonai voltak a lengyel Pias-ház tagjai és Cillei Borbála Zsigmond király és császár felesége.
Átmeneti kormányzóság
Szilágyi Mihály kormányzósága is megér egy kitérőt főleg úgy, hogy tudjuk, a magyar jogrendben maga a „tisztség” királyi főhatalmat jelent két kitétellel. Nem adományozhat 32 jobbágyportánál nagyobb birtokot, és nem hozhat fej- és jószágvesztésről szóló ítéletet. Indokolt hát a kérdés, ha Szilágyi a cikkünk elején említett ötévnyi kormányzóságra pályázott, mi más lehetett a célja, mint Mátyást háttérbe szorítva uralkodni?
A történész válasza szerint maga a tételmondat hibás, ugyanis kormányzóságról ugyan volt szó, ám időtartamról nem. Sem öt évről, sem többről vagy kevesebbről. Horváth Richárd úgy véli:
1458 januárjának elején nem lehetett tudni, Mátyást mikor sikerül hazahozni, lehetett pár hét, de akár fél év is. Szilágyi kormányzósága ezen átmeneti időszakra vonatkozott. Máskülönben kormányzó működése az akár megválasztott, akár megkoronázott magyar király mellett a jog szerint értelmezhetetlen.
Összességében elmondható, ezek az urak nem áhítoztak a trónra, az ország törvényes működését próbálták mihamarabb visszaállítani, miközben persze igyekeztek maguk is maximálisan jól járni. Nincsenek arra utaló jelek, pláne nem bizonyítékok, hogy Mátyást díszletként magasra emelve a háttérben át akarták volna venni az irányítást.
Nagykorúság és Szent Korona
Még két érv a bábnak szánt gyermekkirály ellen. Nem megyünk bele a Szent Korona múltjának részletibe, de:
Még a nőellenességéről közismert korabeli magyar nemesség is feladva addigi ellenkezését zokszó nélkül elfogadta Nagy Lajos lánya, Mária királynő uralkodását attól a pillanattól, hogy fejét a Szent Korona érintette. Persze csak ideig-óráig… A korona 1458-ban ugyan Kottanner Jánosné és Erszébet királyné 1440. évi akciójának jóvoltából a Habsburgoknál volt, de ezt épeszű ember nem tekintette tartós állapotnak.
A másik a nagykorúság kérdése. Hunyadi Mátyás 15 évesen nem volt már gyerek, akkoriban a fiúkat 14. életévüktől „jogképesnek” tekintették, akik minden téren önállóak, önálló döntés hozatalára jogosultnak számítottak.
Házasság és sértett nagybácsi
A szegedi egyezséggel szinte napra pontosan egy időben Prágában is született egy megállapodás úgy, hogy mint már említettük, Vitéznek nem volt tudomása Szilágyi és Garai alkujáról. A váradi püspöknek, jeles humanista tudósnak, Mátyás nevelőjének hosszú tárgyalások után sikerült megegyeznie Podjebrád Györggyel a „királyjelölt” kiadatásáról. A cseh kormányzót sem ejtették a fejére, hamar átlátta a helyzetet, felmérte a fiú hirtelen egekbe szökött értékét, és jól megkérte az árát.
A „dörzsölt”, széles európai látókörrel rendelkező Vitéz rögvest felismerte, egy cseh-magyar konglomerátum sikerrel állhat ellen mind a Habsburgok, mind a törökök hatalmi törekvéseinek. Döntése helyességét mutatja, hogy a realista éleslátással megáldott Mátyás később saját szabad akaratából is Katalin mellett döntött Garai Anna ellenében. Még akkor is, ha ezzel nagybátyjával való kapcsolata végleg megromlott.
Szilágyi ugyanis Szegeden két alkalommal is esküt tett Mátyás és Anna összeházasítására, ami ma már elképzelhetetlen erős »szerződés« volt, be nem tartásával lelki üdvét kockáztatta
– emeli ki a szakember.
Mátyás hazaérkezése után Szilágyi szembesült vele, hogy az egészből nem lesz semmi: személyes kudarcként élte meg, innen indult az egyre inkább elmérgesedő vita és ellentét a két férfi között.
Az országgyűlés és a Duna jege
Miközben Vitéz és Hunyadi hazafelé tartott, itthon összegyűlt a királyválasztó országgyűlés a Pest melletti Rákos mezején. Az országnagyok a budai várban tanácskoztak, a mezőn táborozva nemesek ezrei várták a döntést, a helyzet önmagában vibrált a feszültségtől. Ha a Budáról érkező hírek egyeznek a közakarattal, hatalmas vivátok közepette kezdődik az ünnep. De ha nem, akkor baj van, nagyon nagy baj: 8-10 ezer magyar nemest képzeljünk el talpig fegyverben, az izgalomtól túlfűtve, a várakozástól felhevülten…
Igen, Szilágyi Mihály több familiárisával érkezett, mint amit a szokások indokoltak volna, ki nem mondott üzenete egyértelmű volt: semmi meggondolatlanság.
Az országgyűlés »befolyásolására« azonban nem volt szükség, sőt. Alig másfél éve hunyt el Hunyadi János, a keresztény világ ünnepelt hőse, senki számára nem volt kérdés, ha a magyarok királyt választanak, az csakis Hunyadi Mátyás lehet
– emeli ki a történész.
Rákos mezejéről, a királyválasztó országgyűlésről tehát január 24-én jó hír érkezett a várba, ám azt már csak józan paraszti ésszel sem gondolhatjuk komolyan, hogy egy tízezres tömeg egy folyó jegén táncol és kurjongat, kész öngyilkosság lett volna. A Duna be volt fagyva, tudjuk ezt Mátyás előre küldött leveléből, miszerint nagyon sietnek, hogy még biztosan át tudjanak kelni – állandó, stabil hidak nélkül a jégzajlás akár hetekre kettévághatta az országot.
Mátyás végül viszonylag hamar és minden gond nélkül érkezett haza 1458 februárjában, mai szemmel nézve korát meghazudtoló bölcsességgel látott azon nyomban munkához. Erről, és uralkodásának további, izgalmakban bővelkedő, tévhitekkel átitatott mozzanatiról később.
Illusztráció: A budavári palota Mátyás idejében, 1900-as ábrázolás/Wikipedia
