Tudomány

Életre bukkantak az Antarktisz mélyén

Az Antarktisz kopár, fagyos jégmezői első ránézésre az élet számára barátságtalannak tűnhetnek, a mélyben azonban valósággal hemzsegnek a parányi létformák.

John Priscu, a Montanai Egyetem munkatársa által vezetett kutatócsoport a Mercer-tóba fúrt le december végén – írja az IFLScience. A tó különlegessége, hogy mintegy 1 000 méterrel a nyugat-antarktiszi jégpáncél alatt fekszik.

A szakértők az első mintagyűjtés után megállapították, hogy a tóban milliliterenként 10 ezer baktériumsejt található. Ez több ezredrésze az óceáni baktériumsűrűségnek, ennek ellenére igazolja a kutatók korábbi elméletét, amely szerint a vízben rengeteg mikroorganizmus van.

Nem ez az első alkalom, amikor életre bukkannak az Antarktisz mélyén. 2013-ban egy csapat 800 méteres mélységbe fúrt le, hogy elérje a szintén nyugat-antarktiszi Whillans-tavat. A mintákban később metánevő baktériumokat fedeztek fel.

A kutatók úgy gondolják, hogy a Mercer-tóban akár a mikrobáknál bonyolultabb élőlények, például medveállatkák is jelen lehetnek.

Rengeteg baktériumot láttunk, a tórendszerben pedig elég szerves anyag van ahhoz, hogy elvárható legyen, hogy magasabb szintű létformákat is fenntartson

– mondta Priscu, hozzátéve, hogy az elkövetkező hónapokban még nem fogják tudni megkezdeni ezen potenciális létformák felkutatását.

Az efféle vizsgálatok nem csak a keveset tanulmányozott szublgaciális tavak megismerése miatt fontos. A hasonló állóvizek elemzése segíthet annak felmérésében is, hogy kialakulhatott-e az élet az olyan jeges égitestek mélyén, mint amilyen a Jupiter egyik holdja, az Európé.

Kiemelt fotó: Pixabay

Ajánlott videó

Olvasói sztorik