Tudomány

Igazi szörnyeteget akarnak építeni

A CERN (Európai Nukleáris Kutatási Szervezet) munkatársai minden eddiginél hatalmasabb, 100 kilométeres, gyűrű alakú hadronütköztető építését tervezik.

A szakértők szerint a tervezett ütköztető, a Future Circular Collider (FCC) sokat segít majd részecskefizikusoknak az egész 21. században.

Száz kilométeres szupravezető protongyorsítót tervezünk, amelynek az energiája akár 100 teraelektronvoltra (TeV) növelhető”

– mondta Frederick Bordry, a CERN gyorsítókért és technológiáért felelős igazgatója.

Az FCC a mostani rendszereknél majdnem négyszer hosszabb és tízszer nagyobb erejű lesz. Az új részecskeütköztetőt azért akarják létrehozni, hogy a legmodernebb, szupererős mágneseket használva új kísérleti lehetőségeket teremtsenek a fizikába.

Az új berendezéssel többek között azt is pontosan tanulmányozhatják majd, hogy hogyan lép interakcióba egy Higgs-bozon egy másik Higgs-bozonnal.

Az FCC felépítésének teljes költsége elérheti a 24 milliárd eurót (7759 milliárd forint).

A koncepciót más tervekkel együtt a 2020-as európai részecskefizikai stratégia elkészítése során fogják megvizsgálni.

Az FFC elődjét, a Nagy Hadronütköztetőt (LHC) december elején karbantartások miatt leállították. Kísérleteinek egyik legérdekesebb eredménye, hogy 2012-ben, fél évszázaddal a feltételezésük után sikerült bizonyítani az isteni részecskének is nevezett Higgs-bozon létezését.

Kiemelt fotó: iStock

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik