Indiában számos kultúra és civilizáció adott egymásnak kézfogót az évezredek során, közülük sokról még szinte semmit nem tudunk, s amíg újabb régészeti leletek elő nem kerülnek, reményünk sem lehet arra, hogy a fehér foltokat kitölthetjük. Az a civilizáció, amely az írott történelem előtt lakta Nyugat-India part menti térségeit a mai Mumbaitól nem messze, s valószínűleg sok ezernyi sziklarajzot hagyott hátra, egyelőre ebbe a kategóriába tartozik. Ám a most felszínre került rajzok arról tanúskodnak, még ma is akadnak felfedezésre váró területek és emlékek, amelyek révén többet tudhatunk meg az Indiában honos népekről.
Két, a hegymászást kedvelő mérnök, Sudhir Risbood és Manoj Marathe a Kónkan-partvidék hegyein, fennsíkjain barangolva bukkant néhány sziklarajzra, amelyek a helyiek és a környéket ismerő turisták körében is ismertek voltak. Miután újabb képeket gyűjtöttek további rajzokról, elhatározták, hogy kutatócsapatot szervezve szisztematikusan feltérképezik az India Mahárástra államának nyugati részén található vidéket.
Az eredmény minden képzeletet felülmúlt: a legkülönbözőbb méretű, formájú és témájú véseteket találtak, némelyeket jó látható és megközelíthető helyen, másokat az aljnövényzet vagy éppen több méternyi vörös talajtakaró alatt.
Több ezer kilométert gyalogoltak
A sziklarajzok vagy petroglifák többnyire a Kónkan-partvidék Ratnagari körzetében, illetve Rajapur környékén szóródtak, s legtöbbjük a sziklás, lapos hegytetőkön évezredeken keresztül észrevétlen tudott maradni. Ebben természetesen az erózió, illetve a talajból és sárból álló fedőréteg is szerepet játszott, a már ismert rajzokat ugyanis a helyiek számon tartották és szentként tisztelték. A rajzokról általában is elmondható, hogy viszonylag közel fekszenek egykor vagy ma is lakott településekhez.
A szakértők egyetértenek abban, hogy számuk, változatosságuk egyedülálló, alapos tanulmányozásuk bepillantást engedhet egy elveszett civilizáció gondolkodásába, ismeretanyagába, s a legrégebbi petroglifák közé tartoznak, amikről tudunk.
A mérnökök, akik hosszú évekkel ezelőtt elindították a keresést, helyi iskolások közül toboroztak segítséget, illetve az idősebb helyiek elbeszélésére támaszkodva kutattak a hegyek között.
„Több ezer kilométert gyalogoltunk. Az emberek fényképeket kezdtek küldözgetni nekünk, s az iskolákat is bevontuk az erőfeszítéseinkbe. A diákokat arra kértük, hogy kérdezzék meg a nagyszüleiket és más öregeket a faluból, hogy tudnak-e más vésetekről. Mindez nagyon sok értékes információhoz juttatott bennünket”,
nyilatkozta Risbood a BBC-nek.
A legrégebbi sziklarajzok?
A széleskörű kutatómunka eredményeként összesen 52 falu környékén találtak petroglifákat, ám ezek közül csupán öt falu lakóinak volt tudomása a létezésükről. Risbood és Marathe azonban nem elégedett meg azzal, hogy megkereste, de aprólékosan dokumentálta, jellegzetességeiket leírta, lefényképezte a rajzokat. A helyi hatóságokhoz fordulva jelentős szerepet vállaltak abban is, hogy megkezdődjenek a szakértői vizsgálatok, illetve a leletek állagmegóvása érdekében is meghozzák a szükséges intézkedéseket.
Egyedi rajzokként is különlegesek lennének, sokféleségük miatt azonban egyértelműen figyelemre méltóak. Vannak köztük emberformájúak, akadnak emlősállatok, krokodilok, halak, kígyók, madarak és geometrikus alakzatok is, a kisebbek mellett előfordulnak 15 méter hosszan is elnyújtózó vésések. Tejas Garge, a Mahárástra állami archeológiai részleg igazgatója a rajzok koráról nyilatkozva kijelentette:
A megvizsgált petroglifákkal kapcsolatos első következtetésünk az, hogy nagyjából Kr.e. 10 ezer körül készítették őket.
A becslések szerint a neolitikum elején született rajzok tehát a legrégebbi ismert sziklarajzok közé tartoznak.
A régészeti feltárás vezetője a vésetek alapján úgy gondolja, valószínűleg olyan vadászó-gyűjtögető közösség a felelős létrehozásukért, amelyik még nem ismerte a földművelést. „Nem találtunk olyan képet, amelynek köze lenne a gazdálkodáshoz, ugyanakkor a vadászott állatok gyakran szerepelnek rajtuk, és igen részletesek az állati alakok – szögezte le Garge – vagyis alkotójuk sokat tudott az állatokról és a tengeri élőlényekről, ebből pedig következik, hogy az élelemért vadásznia kellett.”
A tengerben élő állatok feltűnése – köztük cápáké, bálnáké, valamint teknősbékáké – azt is jelzi, hogy a halászat is fontos lehetett a közösségnek.
Migráció Afrikából?
Shrikan Pradhan, a Puné városában működő Deccan College posztgraduális és kutatóegyetem művészettörténész szakértője szerint a megformált alakokat saját megfigyeléseik alapján véshették ki alkotóik. Ha ez így van, komoly fejtörést okozhat a tudósoknak, ugyanis az Indiában őshonos állatok mellett olyanok is feltűnnek a rajzokon, amelyek az adott környéken nem ismertek, sőt akad köztük, amely más kontinens lakója.
Az indiai orrszarvú például a szubkontinens északi részén fordult elő egykoron, a mai Pakisztántól az India és Mianmar közötti határig, ám a középső nyugati területeken, ahonnan a rajzok előbukkantak, eddig úgy tudtuk, hogy nem volt őshonos.
Még nagyobb rejtély a víziló feltűnése. Ezzel kapcsolatban több elmélettel is előálltak a tudósok. Az egyik feltevés szerint
Érvényes ez utóbbi megállapítás az orrszarvúakra is, amennyiben egyes szakértők feltételezése szerint sokkal elterjedtebbek lehettek Indiában, mind eddig véltük.
Mint ebből is kitűnik, igen sok még a megválaszolatlan kérdés, a felfedezés és a rajzok katalogizálása csupán az első lépés lehet. A több ezer most megtalált petroglifa közül mintegy négyszázat a jövőben behatóbb vizsgálatoknak vetnek alá abból a forrásból, amelyet a megtalálók sikeres lobbizásának köszönhetően a mahárástrai kormányzat e célra elkülönített.
A 240 millió rúpia (mintegy 920 millió forint) remélhetőleg elegendő lesz arra, hogy közelebb kerüljünk nem csupán a fenti kérdések megválaszolásához, de az elveszett indiai civilizáció hiedelemvilágának megértéséhez és annak a problémának a megoldásához is, hogy a geometrikus formák mennyiben képezhették le a világról alkotott egzaktabb ismereteiket.
