Tudomány

Váratlan kinccsel szolgált a maja Pompeii

Korábban nem ismert temetkezési helyre bukkantak régészek a maja Pompeiiként ismert salvadori Joya de Cerénben. A várost több mint 1400 évvel ezelőtt temette be egy vulkánkitörés.
Korábban a témában:

A rossz állapotban lévő emberi csontokat, mellettük egy obszidián késsel november elején találták meg az UNESCO világörökségi listáján szereplő színhelyen, amely mintegy 35 kilométerre található a fővárostól, San Salvadortól. A sírba temetett ember

kétségkívül a város lakója volt, de nem a Loma Caldera vulkán kitörése miatt halt meg

– közölte Michelle Toledo régész.

Feltételezéseik szerint a sír a kései klasszikus korból (Kr.u. 600-900 tájáról) származik, mert az 535. évi vulkánkitöréskor keletkezett úgynevezett új sárga földben találtak rá. A Loma Caldera vulkán ezen kataklizmaszerű kitörése elpusztította a környékbeli maja falvakat, és létrehozta a több mint 50 négyzetkilométer felszínű Ilopango tavat.

Negyvenéves ásatás után ez az első alkalom, hogy temetkezési helyre bukkantak a helyszínen. A kitöréskor keletkezett, Joya de Cerént beborító vulkáni hamu lehetővé tette a város épületeinek megőrzését és maja települések életének, rítusainak, mezőgazdaságának, kereskedelmének, közigazgatásának és étkezési szokásainak tanulmányozását, ugyanúgy, mint az Kr.e.. 79-ben történt vulkánkitörés betakarta római város, Pompeji esetében.

Illusztráció: JOSE CABEZAS / AFP

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.