Tudomány

Ezért lesznek rákosak a túlsúlyosak

Húszból legalább egy rákos beteg túlsúlyos: ez az Egyesült Királyságban 22800 túlsúly miatt kialakuló rákbetegséget jelent. A környezeti faktorok között ez a második leggyakoribb kiváltó ok, csak a dohányzás előzi meg, és mögötte lemaradva kullognak az olyan tényezők, mint például az UV-sugárzás, az alkohol, a légszennyezés és a túl kevés mozgás. A Trinity Főiskola kutatói most ki tudták mutatni, pontosan mi az oka annak, hogy a plusz kilók rákkal fenyegetnek.

A zsírsejtek elzárják és ellehetetlenítik azon sejttípusok munkáját, amelyekkel a szervezet természetes módon küzdene a rákkal szemben. A Nature Immunology tudományos folyóiratban megjelent tanulmány szerint a zsír nem engedi dolgozni a természetes daganatellenes sejteket, de ez a folyamat gyógyszerekkel akár visszaforítható is lehet.

Az elhízás a rák egyik fő rizikófaktora – fotó: Thinkstock

A kutatók egy olyan vegyülettel próbálkoznak, amely megakadályozza, hogy ezek a rákölő sejtek zsírt vegyenek fel magukba. „De a legjobb mégis az lenne, ha az emberek lefogynának” – mondta Lydia Lynch professzor, a tanulmány egyik szerzője a BBC-nek. „Ez úgyis sokkal egészségesebb megoldás.”

A brit rákkutatási intézet tudósa, dr. Leo Carlin szerint ez a felfedezés egy teljesen új utat nyithat meg a rákkutatásban. „Eddig arra fókuszáltunk, hogy hogyan lehet a tumorsejtek növekedését megállítani, most már tudjuk, hogy a rákölő immunsejtekre is figyelnünk kell.”

Statisztikailag tudjuk, hogy az elhízás legalább 13 rákfajta kialakulását segíti elő komoly mértékben, mégis Magyarország például az Európai Unió legtúlsúlyosabb nemzete. A daganatos betegségek kialakulásának esélyét bárki nagyban csökkentheti azzal, ha aktív életet él, egészségesen étkezik, nem dohányzik, és nem fogyaszt túl sok alkoholt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik