Tudomány

Furcsa dolog derült ki a szülés utáni depresszióról

A szülés utáni depresszió még mindig egy olyan téma, amiről kevés szó esik, pedig fontos mentális probléma az új anyák körében. A Kenti Egyetem kutatói most kiderítették, hogy nagyobb az esély a zavarra akkor, ha az anya fiút szült, és a felfedezés közelebb hozhatja az orvostudományt a korai felismeréshez és kezeléshez.

A szülés utáni depressziót (postpartum depression, PPD) csupán az 1980-as évek végén kezdték el felismerni, pedig a WHO adatai szerint világszinten a terhes nők 10, a nemrég szültek pedig 13 százaléka éli át. A fejlődő országokban rosszabb a helyzet: itt az új anyák 20 százaléka szenved tőle. Bár kutatások folynak a megértésére, egyelőre még mindig kevésbé ismerjük – ezért lehet fontos a Kenti Egyetem felfedezése.

A kutatók rájöttek ugyanis, hogy a fiúnak életet adó anyák 71-79 százalékkal nagyobb eséllyel esnek át egy ilyen mentális időszakon. Az is kiderült, hogy azok, akiknek komplikációk lépnek fel szülés közben, 174 százalékkal nagyobb eséllyel lesznek depresziósak a gyerekük mellett, de

érdekes, hogy a korábban is mentális problémákkal küzdő anyák esetében ez az esély jelentősen lecsökken.

Az egyetem kutatói úgy gondolják, hogy ez azért van, mert a már korábban is tüneteket mutató nők könnyebben élnek a segítség lehetőségével, hiszen már korábban is részük volt benne: valószínűleg van bejáratott pszichológusuk vagy jól ismert orvosuk, akihez tudnak ilyenkor fordulni. Azok azonban, akik nem éreztek még ilyet, és nem volt szükségük segítségre, elveszettebbnek érezhetik magukat.

Nagyobb az esélye az anyának a depresszióra, ha fiút szül – fotó: Thinkstock

A tudósok szerint egyébként ez a felfedezés rengeteget segíthet abban, hogy időben felismerjük a rizikófaktorokat, és felajánljuk az anyák számára a szakértői segítséget. A kutatásból kiderül, hogy a fiús anyákat előbb el kell kezdeni felkészíteni a szülés utáni depresszió lehetőségére.

„A PPD egy olyan dolog, ami teljes mértékben megelőzhető” – írta egy sajtóközleményben Dr. Sarah Johns, a kutatás egyik vezetője. „Korábban már bebizonyították, hogy ha felajánljuk a veszélyeztetett helyzetben lévő nők számára a segítséget, megelőzhető a kialakulása.”

A Social Science and Medicine tudományos folyóiratban megjelent tanulmány kimutatja, hogy a fiúgyermek fejlődése és a szülés közbeni komplikációk mind okozhatnak gyulladásos immunválaszt, ami most már egyre valószínűbb, hogy összefüggésben áll a depressziós tünetekkel – nemcsak szülés után, hanem egyébként, az élet többi szakaszában is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik