Tudomány

Hatalmas aszteroidák fognak elszáguldani a Föld mellett

A NASA szerint szombaton három nagyobb aszteroida is el fog haladni bolygónk mellett, félni ugyanakkor nem kell, az égitestek biztonságos távolságban járnak majd.

Az objektumok szombaton néhány óra leforgása alatt fognak elszáguldani mellettünk – írja az Express. A NASA számításai alapján az első aszteroida, a 2018 VS1 magyar idő szerint délután 3 óra körül lesz a legközelebb a Földhöz. Az érintett objektum öt éve nem közelítette meg bolygónkat.

A 2018 VS1 13-28 méter átmérőjű lehet, egy ekkora aszteroida becsapódása komoly károkat és sérüléseket okozhatna.

Szerencsére az égitest biztonságos távolságban fog elhaladni,

a legközelebb 1,38 millió kilométerre jár majd. Ez a Föld-Hold távolság 3,62-szorosának felel meg.

A három aszteroida közül a 2018 VS1 lesz az első. Ezt mintegy negyed órával később a 2018 VR1 követi majd, amely hasonló méretű, de messzebb, 5,03 millió kilométerre fog elszáguldani. A NASA szakértői úgy gondolják, ez lesz az első és egyben az utolsó alkalom, amikor a 2018 VR1 ilyen közel lesz hozzánk.

Végül este fél 8 előtt valamivel a 7,6-17 méteres 2018 VX1 következik. Ez az objektum jóval kisebb, viszont igen közel, nagyjából 381 ezer kilométerre halad majd el. Ez csillagászati szempontból rendkívül kis távolságnak tekinthető, így érthető, hogy az aszteroida miért keltette fel a NASA szakembereinek érdeklődését.

Ahogy a Nap körül keringenek, a földközeli objektumok időnként megközelíthetik a Földet

– áll a NASA közleményében. Fontos kiemelni, hogy a „közeli” kifejezés csillagászati értelemben akár több millió kilométert is jelenthet.

A földközeli objektumok azok az égitestek, melyeknek pályáján van olyan pont, amely legalább 194,47 millió kilométerre fekszik tőlünk. A földközeli objektumok közé tartoznak az úgynevezett potenciálisan veszélyes objektumok, melyek 7,47 millió kilométernél közelebb haladnak el, és kellően nagyok ahhoz, hogy feltételezett becsapódásukkal kárt okozzanak.

Kiemelt fotó: Thinkstock

Ajánlott videó

Olvasói sztorik