Hunyadi János és Szilágy Mihály vitézei, Kapisztrán János szerb és magyar népfelkelői emberfeletti teljesítményt nyújtottak Nándorfehérvár alatt 1456-ban, amikor legyőzték II. Mehmed szultán háromszoros túlerőben lévő ostromló hadát. A keresztény világ a magyar végek hőseit ünnepelte, ma is értük szól délben a harang minden egyes templomban.
Valóban jelentős győzelem volt, hiszen Nándorfehérvár volt az ország kapuja, elestével szabad út nyílt volna a Duna mentén Budáig, Bécsig. Amikor a szultán a kor legnagyobb és legerősebb hadseregével abban az évben Magyarország ellen vonult, kijelentette:
Mátyás várta a támadást
Ezután a török fősereg hosszú ideig nem jött magyarhon ellen, de korántsem uralkodott béke. A balkáni oszmán szandzsákok bégjei folyamatosan indították kisebb-nagyobb portyáikat, amelyekkel komoly károkat okoztak. Raboltak, fosztogattak, élelmet és embereket hurcoltak el, módszeresen pusztították a déli végeket.
Bár Hunyadi a fényes diadal után elhunyt, fia Mátyás személyében a királyság méltó, erős kezekbe került. A török elleni nagy hadjáratra nem volt elég ereje, ezért csak egyet tehetett: a boszniai Jajca, majd Zvornik és Szabács elfoglalásával tovább szélesítette a balkáni ütközőzónát, de a kulcsfontosságú Szendrőt például sikertelenül ostromolta 1476-ban.
Mehmed válaszcsapásának csak az ideje volt kérdésese, Mátyás komoly támadásra számított, és készült is rá. A körülmények úgy alakultak, hogy 1479-re ismét egyedül maradtunk a török ellen, Mehmed békét kötött Velencével, nyáron már komolyabb sereg dúlta a Dél-Dunántúlt. A király Báthory István erdélyi vajdát, Kinizsi Pál délvidéki kapitányt és Vuk Brankovicsot, a magyar uralom alatt álló szerb területek vajdáját állította készenlétbe.
Hagyták, hadd jöjjenek. És menjenek
Isza bég vezetésével Szendrő alól hamarosan meg is indult az egyes források szerint 100 ezres, de valójában körülbelül 20 ezer főt számláló török rabló had. Havaselvén keresztül tört Erdélyre, csatlakozott hozzá IV. Basarab havaselvi vajda is. Néhány nap alatt óriási pusztítást végeztek, rengeteg élelmet, kincset és foglyot – elsősorban nőket és gyerekeket – hurcoltak magukkal.
Báthory vajda a Hunyadi János idején bevált taktikát alkalmazta. A magyar had ereje nem engedte, hogy szemtől szembe a betolakodó útját állja, hanem embert, jószágot igyekezett elmenekíteni az útjából és várt. Aztán amikor a törökök fáradtan, emberrel, terménnyel, jószággal megpakolva távozni készültek, hirtelen lecsapott.
Futni kezdtek a magyarok
A források egyetértenek benne, hogy 1479. október 13-án is ez történt: Báthory István már az ország elhagyására készülő török táboron ütött rajta a Dél-Erdélyben, a Balamér és Felkenyér között fekvő Kenyérmezőn. A magyar vitézek valószínűsíthetően a táborbontás jelére léptek ki az erdőből és vonultak a későbbi csatatérre. Isza bég úgy döntött, vállalja a csatát a nagyjából egyenlő létszámmal felálló magyar haddal.
Ennek jeleként – a török krónikás szerint és a korban bevett módon – ékesen öltözött török lovas vágtatott a keresztények elé, szidalmazta őket, a vezérek felé köpött. Egy szász legény vált ki a sorból, rövid párviadalban legyőzte a törököt: amikor lándzsára tűzött fejét magasra emelte, a két tábor üvöltve rontott egymásnak.
A források némileg ellentmondóak, a tekintetben, hogy Kinizsi eleve jelen volt-e a csata kezdetén és eredetileg is ő vezette a magyar sereg jobbszárnyát, vagy ekkor még éppen lóhalálában száguldott ötezer vitéze élén a vajda megsegítésére.
Az biztosnak látszik, hogy a derékhadat vezető vajda lova megbotlott, Báthory a földre bukott, mire az erdélyi hadak futásnak eredtek. Ekkor egy Nagy Antal nevű közkatona áttörve magát az ellenség gyűrűjén saját lovára emelte és kimenekítette a főurat. Még éppen idejében ahhoz, hogy serege felbomlását megakadályozza és újra harcba vigye a magyar sereg centrumát.
Üvöltő oroszlánként
Itt tör be a képbe Kinizsi Pál, mint egy dúvad. Mátyás király történetírója, Antonio Bonfini így írja le a jelenetet:
Kinizsi Pál két kardot vesz kezébe s üvöltő oroszlánként mindenütt vérben gázol. Amerre ront, feltarthatatlanul mindent, amit talál, letipor, széles sorban hatalmas öldöklést és mészárlást visz végbe. Most azt harsogja, hogy utolsó szálig vágják az ellenséget, majd övéinek dühét lobbantja lángra, s úgy dörög, hogy még a küszködők és hátrálók is meghallják. […]
– Hol vagy, hol vagy, Báthory? Hol vagy, tiszta tisztaság tükre, a hit bástyája s a megingathatatlan becsületesség mintaképe! Bárhol vagy, felelj, ha élsz még, Báthory! Én vagyok itt, Pál, érted és a haza üdvéért életre-halálra kész!
Kinizsi megfutamította a török bal szárnyát, és oldalba kapta a török derékhadat, borzalmas öldöklés kezdődött. A török hátrahagyva minden holmit futott, amerre látott, nyomukban a keresztények és levágták mindet, akit csak elértek. Talán valamennyire túlzó a hazai krónikások által becsült 6000 fős veszteség a török táborban, de mindenképp óriási győzelem volt. A mohácsi csata előtt ez volt a legnagyobb arányú török-magyar összecsapás.
Kinizsit is táncba hívták…
A kiszabadított foglyok és a harcosok hatalmas ünnepséget rendeztek ott helyben a véres síkon. Ismét átadjuk a szót Bonfini mesternek:
A holtakra terítettek asztalt; ezek szerte a mezőn oly sokan és sűrűn feküdtek, hogy bármerre fordulva tizenhat stádiumnyira holttestbe botolhattál. A katonák odatelepedtek a lakomához.
[…]
A lakomázás vitézi dalok éneklése közben telt el. Hevenyében versbe foglalták a vezérek és a főemberek dicsőségét. Majd amikor Bacchus felhevítette őket, vitézi táncba kezdtek. Fegyveresen járták a katonatáncot, s ütemesen felhangzó kiáltozásuk mindent betöltött. Azután az általános örömben, midőn mindegyik katona különböző taglejtésekkel nevettette társait, Kinizsit is táncba hívták. Ő hirtelen a kör közepére ugrott, keze segítsége nélkül pusztán fogával derekánál felragadott a földről egy megölt hórihorgas törököt, majd ütemesen körbe táncolt. Ez a herkulesi termetű férfihez illő tánc inkább csodálkozást, mint nevetést váltott ki a szemlélőkből.
A kenyérmezei diadalnak hosszú távú hatása volt: a következő években csökkent a török határmenti aktivitása, majd egy 1481-es sikertelen portyát követően az előző évben trónra lépett II. Bajazid szultán békét kötött Mátyással.
Illusztráció: Wikipedia
