Tudomány

Milliókat fizethetnek Einstein leveléért

Ismét elárverezik Albert Einstein azon kézzel írt levelét, amelyben Istenről, a vallásról és a zsidóságról alkotott nézeteit fejtette ki.

A relativitáselmélet atyja halála előtt egy évvel, 1954-ben írta az Isten-levélként ismert dokumentumot. Az irat egyedülálló bepillantást enged Albert Einstein Istenről, vallásról és zsidóságról alkotott gondolataiba.

A Christie’s aukciósház szerdai közleménye szerint 1-1,5 millió dollárért (mintegy 282-423 millió forintért) kelhet el a kézirat.

A levelet 2008-ban 404 ezer dollárért vásárolta meg egy magángyűjtő egy londoni aukción, majd 2012-ben az eBay-en ajánlottak fel érte 3 millió dollárt. Azt nem tudni, hogy utóbbi üzlet végül megköttetett-e.

A Nobel-díjas fizikus 1954. január 3-án, egy évvel halála előtt vetette papírra a levelet német nyelven. Sorait Erik Gutkind filozófusnak szánta, miután elolvasta a tudós Choose Life: The Biblical Call to Revolt (Válaszd az életet: a bibliai felszólítás a lázadásra) című művét.

Az Isten szó számomra nem más, mint az emberi gyarlóságok kifejeződése és terméke, a Biblia pedig kétségkívül tiszteletre méltó, ám mégis primitív legendák gyűjteménye, amelyek emellett meglehetősen gyerekesek is. Legyen az bármily kifinomult is, semmilyen magyarázat sem tud meggyőzni ennek ellenkezőjéről”

– írta a világhírű tudós.

A kéziratot december 4-én New Yorkban árverezik el, ahol november 30-ától a nagyközönség is láthatja egy kiállításon.

Nem ez az első alkalom, amikor elképesztő összeget fizethetnek egy Einstein-dokumentumért. Tavaly októberben Jeruzsálemben a várt 5-8 ezer dollár helyett 1,56 millió dollárért kelt el a boldogság titkáról szóló, mindössze két rövid mondatból álló üzenete, melyet Einstein 1922-es tokiói útja során borravalóként adott egy futárnak.

Kiemelt fotó: Wikimedia Commons/Közkincs

Ajánlott videó

Olvasói sztorik