Tudomány

Káprázatos képek érkeztek az űrtörténeti misszióról

Először landolt ember alkotta rover egy aszteroidán. A két japán szerkezet megérkezése óta elképesztő felvételeket küldött vissza az objektum felszínéről.

A Minerva II-1 misszió két szerkezete, a Rover 1A és 1B a Japán Űrügynökség (JAXA) Hayabusa-2 űrszondájáról vált le szeptember 21-én – írja az IFLScience. A több órán át tartó ereszkedés végén, szeptember 22-én a két eszköz sikeresen landolt a Ryugu nevű aszteroidán.

A Hayabusa-2 csapata a Twitteren azt írta, mindkét rover jó állapotban van, és adatokat, illetve képeket is küldtek már. A szakértők azt is megerősítették, hogy a szerkezetek mozgásba kezdtek az aszteroida felszínén. A mintegy 1 kilogrammos eszközök 2014 decemberében indultak el a 280 millió kilométerre fekvő Ryugu felé.

A japán kutatók pénteken olyan képet osztottak meg, melyen a Hayabusa-2 árnyéka látható az égitest felszínén. Az űreszköz péntek hajnalban 55 méterre közelítette meg a Ryugut, majd a Rover 1A és 1B leválása után az űrszonda ismét több kilométeres magasságba emelkedett.

Ez az első alkalom, amikor roverek landoltak egy aszteroida felszínén.

A Hayabusa-2 idén júniusban érkezett meg az aszteroidához, és a tervek alapján egészen 2019 decemberéig fog az égitestnél maradni. A szonda feladata a felszín feltérképezése lesz, emellett pedig további két leszállóegységet fog eljuttatni az objektumra.

A roverek apró ugrásokkal közlekednek a Ryugun. Minden manővert nagyon gondosan kell végrehajtani, nehogy a szerkezetek túl magasra repüljenek, és elhagyják az aszteroida gravitációs mezejét. Az égitest gravitációs vonzása ugyanis rendkívül gyenge: míg a Földön a roverek 1 kilogrammot nyomnak, addig a Ryugun csupán negyed gramm a relatív tömegük.

Mindkét szerkezet kamerákkal és szenzorokkal rendelkezik, a begyűjtött adatokat pedig a Hayabusa-2-nek küldik meg, amely aztán továbbítja a Föld felé az információkat.

A Hayabusa-2 egyébként a Hayabusa utódja, amely 2000-es évek elején vizsgálta az Itokawa aszteroidát. A Hayabusa is megpróbálkozott egy leszállóegység, a MINERVA lehelyezésével, a rover azonban elveszett a misszió során.

A Hayabusa-2 további két rovere, a MASCOT és a Rover 2 október elején, illetve az év vége előtt fog leválni az űreszközről.

Kiemelt fotó: Twitter/HAYABUSA2@JAXA

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik