A II. világháborút megelőzően a nyugat-európai államok vezetői évekig a megbékélést keresve álltak Németországhoz, úgy vélték Hitler egyes igényeinek kielégítésével leszerelhetik az agressziót, elejét vehetik az újabb világégésnek. E politika legfőbb szószólója Neville Chamberlain brit miniszterelnök volt, aki diadalittasan, a béke zálogaként vitte haza a Csehszlovákia feldarabolását kimondó úgynevezett müncheni szerződést. Politikus ekkorát talán még soha nem tévedett:
Hitler ezután Lengyelország felé fordult, háborús fenyegetéssel felérő ultimátumot adott a kormánynak: biztosítson a németek számára egy korridort, amin keresztül megteremthetik az összeköttetést Németország és Kelet-Poroszország között. Erre már a britek és a franciák is stílust váltottak, 1939 nyarán garantálták Lengyelország területi épségét és egyértelművé tették, hogy ha kell, fegyverrel is beavatkoznak szövetségesük oldalán.
Kommunáci paktum
Közben persze Sztálin is taktikázott, 1939. augusztus 19-én fejtette ki véleményét az SZKP Politikai Bizottsága előtt. Úgy vélte, a világ elkerülhetné az újabb nagy háborút, ha Moszkva csatlakozna a brit-francia szövetséghez – Hitler ugyanis ebben az esetben nem merné megtámadni Lengyelországot. Csakhogy a Szovjetunió érdeke inkább a háború. Sőt, egy minél nagyobb, és minél tovább elhúzódó konfliktus, amiből persze a Vörös hadsereg kimaradna:
Ennek jegyében ő is a Hitlerrel való kiegyezést támogatta, a két diktátor érdeke pedig – legalábbis egyelőre – találkozott. Augusztus 23-án megkötötték a kommunáci egyezménynek is nevezett Molotov-Ribbentrop paktumot, amelynek már nyilvánosságra hozott hét cikkelye is megdöbbenést keltett a világ minden táján:
1. cikk. A két Szerződő Fél kötelezi magát, hogy tartózkodik az egymás ellen irányuló minden erőszakos ténykedéstől, minden támadó cselekménytől és minden támadástól, akár külön, akár más hatalmakkal együtt.
2. cikk. Amennyiben a Szerződő Felek egyike egy harmadik hatalom részéről háborús cselekedetek tárgyává lenne, a másik Szerződő Fél ezt a harmadik hatalmat semmilyen formában nem fogja támogatni.
[…]
4. cikk. A két Szerződő Fél egyike sem fog részt venni semmiféle olyan hatalmi csoportosulásban, amely közvetve vagy közvetlenül a másik fél ellen irányul.
A megállapodásnak volt egy – hivatalosan csak 1989-ben elismert – titkos záradéka is, amelyben a két hatalom megosztozott Európa északkeleti és déli részén. Lengyelország területén a Visztula, a Narew és a San folyók mentén húzták meg a „szovjet-német határt”, Berlin beleegyezett, hogy a Szovjetunió befolyása alá vonja a balti államokat, Finnországot és az akkor Romániához tartozó Beszarábiát. Ettől nyugatra természetesen Hitlernek nyílt meg a pálya.
Hátba támadták a lengyeleket
Sztálin óvatos volt, a mind erélyesebb német sürgetés ellenére vonakodott hadba lépni: jó indokot kellett találnia a lengyelek megtámadására, ha nem akarta magát a nácikkal egy platformon láttatni. Végül Molotov külügyminiszter kijelentette, hogy a német invázióval a lengyel kormány megszűnt létezni – ez azért volt fontos, hogy semmisnek nyilváníthassák a korábban Varsóval kötött számos megállapodást. Moszkva kötelességének érzi a németektől megvédeni a lengyelországi belorusz és ukrán kisebbséget, ezért beavatkozik a konfliktusba.
A két tűz közé szorított lengyel hadsereg napokon belül összeomlott, a szovjet agresszióval a német támadás is új lendületet vett, így egyes tábornokok már öt nap után, szeptember 22-én összetalálkoztak a keleti irányból érkező szovjet parancsnokokkal – írja a Rubicon.hu.
Csak Magyarország segített
A találkozásnál előfordultak kisebb fegyveres összeütközések a német és szovjet katonák között, összességében viszont Hitler és Sztálin Lengyelország felszámolását a lehető legnagyobb egyetértésben hajtotta végre. Szeptember 28-án a Vörös Hadsereg elérte az új határvonalat, ezen a napon német kézbe került Varsó, október 6-án pedig az utolsó lengyel alakulat is megadta magát.
A britek és a franciák bár bőszen ígérték, nem tettek semmit. Ezekben a szörnyű hónapokban egyedül Magyarország nyújtott segítséget a leigázott ország polgárainak azzal, hogy már szeptember elején megnyitotta a lengyel-magyar határt. Százezrek menekülhettek el a dühöngő náci és kommunista terror elől, sokan hazánkban leletek ideiglenes menedéket. Arról nem is beszélve, hogy számtalan lengyel katona Magyarországon keresztül jutott nyugatra, és a szövetségesek oldalán fegyvert fogva tovább küzdött a náci Németország ellen.
Illusztráció: Wikipedia
