Tudomány

Elveszítjük a rekorder űrszondát

A Dawn két Földön kívüli objektum körül is keringett, feltérképezte a Ceres törpebolygót. Most kifogy az üzemanyagból.

A NASA Dawn űrszondája várhatóan szeptember közepe és október közepe között fogy ki a hidrazinból, az egyik kulcsfontosságú üzemanyagból. A kutatók ekkortól nem fognak tudni kommunikálni az eszközzel, ám az még évtizedeken át a Ceres törpebolygó körüli jelenlegi pályáján marad.

Még ha szomorú is lesz búcsút venni a Dawntól, nagyon büszkék vagyunk mindarra, amit elért

– idéti az MTI Lori Glaze-t, a NASA menedzserét.

Ismeretlen világokat mutatott be

A Dawn 2015-ben a világon elsőként érte el egy törpebolygó röppályáját, azóta keringett a Ceres körül. Korábban összesen 470 millió dolláros (132 milliárd forintos) missziója keretében már meglátogatta a Vesta aszteroidát. Ezzel a teljesítményével ez az eddigi egyetlen szonda, amely két Földön kívüli objektum körül is keringett.

Olyan ismeretlen világokat mutatott nekünk a Dawn, amelyek két évszázadon át csak fénypontok voltak a csillagok között. És nagyon részletes, intim képet mutatott be, miközben egzotikus, titokzatos és összehasonlíthatatlan tájakat fedezett fel

– mondta Marc Rayman, a NASA kutatója.

A Mars és a Jupiter között

A Dawn űrszonda a NASA Discovery-programjának kilencedik űrszondája. 2007. szeptember 27-én indult a Földről, hogy közelről vizsgálja a Vesta kisbolygót és a Ceres törpebolygót. 2011 júliusában állt pályára a Vesta körül, és csaknem ötmilliárd kilométer megtétele és 7,5 évnyi utazás után 2015 márciusában érkezett a Cereshez.

Akkor azt tervezték, hogy mintegy 16 hónapon át vizsgálja, de a missziót többször meghosszabbították. 2015 októberében a Dawn felvételei segítségével a kutatók a törpebolygó legrészletesebb térképét készíthették el. A Ceres csaknem ezer kilométeres átmérőjével a Mars és a Jupiter közötti kisbolygóöv legnagyobb égiteste, 1801-ben fedezték fel, a földművelés római istennőjéről nevezték el.

Illusztráció: MARK GARLICK / SCIENCE PHOTO LIBRARY

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik