Tudomány

Újabb riasztó fotót tett közzé a NASA

Az északi féltekén izzasztó nyár volt az idei, de az egész bolygón rekordokat döntögettek a hőhullámok, amit a kanadai Kluane Nemzeti Parkban található Lowell-gleccser is megérzett. A Nemzeti Űrügynökség (NASA) és az Európai Űrügynökség (ESA) műholdjai is rögzítették, hogy a júliusi hónap négy forró napja alatt a gleccser egész télen felhalmozódott hómennyisége egyszerűen leolvadt, majd hómocsárrá lett. Két héttel később a felgyűlt víz is elpárolgott.

Az olvadás négy napjában a hőmérséklet 17 fokkal magasabb volt az átlagnál.

A NASA által készített korábbi fotón világos kékkel jelölték a fagyott részeket, az olvadás utáni felvételen sötétkékkel már annak leolvadt maradványait láthatjuk.

Fotó: NASA

Mauri Pelto, gleccserekkel foglalkozó tudós elmondása szerint még sosem látott példát arra, hogy ilyen gyorsan gyűljön fel tó leolvadt hóból. A gleccserek különösen érzékenyek a hőváltozásokra:  mivel az olvadó, világos felület visszaveri a napfényt az űrbe, a hó alatt bújó sötétebb jég is több hőt nyel el, ez pedig még inkább felgyorsítja az olvadást.

A NASA 1970 óta vizsgálja a gleccsereken keresztül a klímaváltozás következményeit, és hogy az emberi tevékenység miként gyorsítja fel az olvadást. A Lowell-lel történt eset az egyik látható jele a felmelegedő világunknak, és főleg a gleccserekre leselkedő veszélyre. A montanai Glacier National Parkban 1850-ben körülbelül 150 gleccsert dokumentáltak, ami mára 6-ra csökkent.

Újabb döbbenetes fotót tett közzé a NASA
Elég nagy a baj, rengeteg az aeroszol, van, ahol a felkelő napot sem látni a füsttől.

Az űrügynökség augusztusban egy vizualizációt is közzétett a melegedő hőmérséklet és a megváltozó időjárás egy másik következményéről, a levegőben terjedő cseppek és részecskék mennyiségének növekedéséről. Ez az erdőtüzek hatására például annyira megugrott, hogy Kanadában van, ahol a napfelkeltét sem látni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik