Az első világháború lezárását célzó béketárgyalásokon részt vevő magyar delegáció vezetője, Apponyi Albert gróf szemléletesen fogalmazta meg a Trianoni végzéssel kapcsolatos dilemmát: az ország előtt csak az a kérdés áll, öngyilkos legyen-e, nehogy megöljék?
A román katonaságot csak komoly hatalmi szóval lehetett kiparancsolni Budapestről, de továbbra is magukénak érezték a Tiszán túl fekvő területet. A szerbek és a csehszlovákok közös határról álmodoztak valahol a Dunántúlon, és mindegyik szomszédunknak megvolt hozzá az ereje, hogy törekvéseit valóra is váltsa. Hogy Apponyi mit értett öngyilkosság alatt, nem kell magyarázni.
Fegyvert fogtak
Nem tudjuk, mi lett volna, ha politikusaink a harcot választják. A törökökhöz hasonló sikert biztosan nem értünk volna el, sőt valószínűleg rosszabbul járunk, mint a „beletörődéssel”, ám ez már örökké nyitott kérdés marad. Az események viszont azt bizonyítják, a helyi ellenállás igenis kecsegtetett eredményekkel. Ennek köszönhetjük például Balassagyarmatot, a legbátrabb várost és Sopront (a leghűségesebb várost) valamint a mellette fekvő nyolc falut.
A békeszerződést 1920. novemberében ratifikálta az országgyűlés, törvényerőre a következő év július 26-án emelkedett, amikor megjelent a törvénytárban. A gyakorlatban azonban még nem rögzültek a határok, az Ausztriának ítélt Burgenland teljes, 400 négyzetkilométerét ugyanis irreguláris magyar katonaság tartotta megszállva.
Fotó: Vargha Zsuzsa / Fortepan
Héjjas Iván és Prónay Pál vezetése alatt az ország minden pontjából érkeztek ide katonák, hazafiak, kalandorok, hogy magukat felelőtlen elemeknek, azaz engedelmességgel senkinek nem tartozó társaságnak nevezve megakadályozzák az osztrák bevonulást. Ők voltak a Rongyos Gárda, amely hónapokig visszaverte az osztrák csapatokat.
Megtartották Burgenlandot
Trianonban Sopront és környékét is Ausztriának ítélték, a város átadásának napja 1921. augusztus 28-án érkezett el, ekkor léptek akcióba a rongyosok:
Másfél hónapig folytak a harcok, az ugyancsak kivérzett nyugati szomszéd nem tudott komoly erőt bevetni. Az összecsapások jellemzően kis létszámú, irreguláris magyar erők és hasonló méretű osztrák csendőregységek közt folytak, míg végül a Rongyos Gárda a lakosság aktív segítségével kiűzte az osztrákokat Nyugat-Magyarországról.
Az antant persze nem hagyta annyiban, de a Bethlen-kormány sajnálkozva tárta szét a kezét: a területen felkelés folyik, de igyekszik úrrá lenni a helyzeten. A gyakorlatban ez azt jelentette, hogy Horthy Gömbös Gyulát küldte a helyszínre, és ő tényleg meg is tett minden tőle telhetőt, de nem a lázadás felszámolása, hanem Prónayék utánpótlásának megszervezése érdekében.
Fotó: Wikipedia
Máig nem lehet biztosan megállapítani, hogy valóban önálló szerveződésről volt-e szó, vagy a magyar kormány állt a Rongyos Gárda létrehozásának és akcióinak hátterében. Annyi biztos, hogy tevékenységük kifejezetten hasznos volt a politika számára, és feltehetően ha a kormány tényleg le akarta volna törni a felkelést, meg is tudta volna tenni.
Megérte
A magyarok elmentek a falig, a patthelyzetet végül Olaszország oldotta fel: az érintett felek 1921. október 11-én Velencében tárgyalóasztalhoz ültetek, kompromisszumos megoldás született. Magyarország átadja a 280 ezer lakosú Burgenlandot – közülük mintegy 60 ezer magyar – Ausztriának, cserébe Sopron és a környező nyolc falu hovatartozásáról népszavazás dönthet.
A végeredményt ismerjük, a Rongyos Gárda harcai eredményeként összesen 50 ezer lakost és 255 négyzetkilométert sikerült megtartani. Az összveszteségekhez képest csepp a tengerben, mégis óriási eredmény, hiszen ez volt az egyetlen olyan magyar területi igény, amelyet a békekonferencia nagyhatalmai végül elfogadtak.
Magyarországnál maradt Sopron, Ágfalva, Balf, Fertőboz, Fertőrákos, Harka, Kópháza, Nagycenk, Sopronbánfalva.
Illusztráció: Wikipedia
