Tudomány

Ez a forróság már a gólyáknak is sok

A megszokottnál korábban indultak meg dél felé a Lengyelországban költő gólyák. A szakértők szerint a madarak ezzel a forró, száraz időjárást próbálják elkerülni.

Minden tavasszal rengeteg fehér gólya érkezik Lengyelországba fészket rakni. A madarak általában augusztus végén kerekednek fel, hogy délebbre vonuljanak, idén azonban jóval korábban megindultak – írja az ABC News.

Gabriela Kulakowska, a Lengyel Madárvédelmi Egyesület ornitológusa szerint sok példány a megszokottnál két héttel korábban felkerekedett.

A fészkek a falvakban már üresek. Az ornitológusok azt mondják, nem láttak még ilyet

– nyilatkozta a szakértő.

A kutatók szerint a jelenség hátterében az Európát sújtó hőhullám áll. Az extrém forróság és szárazság feltételezhetően a klímaváltozás miatt alakult ki.

Magunknak köszönhetjük az európai hőhullámot
Egy új kutatásban a korábbi hőmérsékleti értékeket hasonlították össze a mostani adatokkal.

Azonban az is lehetséges, hogy a madarak egész egyszerűen azért indultak el, mert a nyár már korán megkezdődött, és így kellő energiát gyűjthettek az Afrikába vezető úthoz.

Az mindenesetre biztos, hogy mostanra elég kedvezőtlenné váltak a körülmények. A szárazság miatt egyre kevesebb a táplálék, ez pedig valószínűleg sok gólyát költözésre ösztönöz.

Lengyelországban nagyjából 50 000 fehér gólya jelenik meg egy-egy szezon során. Ez a globális populáció 20 százalékát teszi ki. Sajnálatos módon ugyanakkor a faj egyedszáma folyamatosan csökken.

Kép: Pixabay

Ajánlott videó

Olvasói sztorik