Tudomány
Meteor in the starry sky

Zöld üstökös fog feltűnni az égen

Az objektum az elmúlt hetekben volt látható, de augusztus végétől ismét feltűnik majd az éjszakai égbolton.
Korábban a témában:

A hatalmas, zöldes árnyalatú üstökös az elmúlt hetekben egyre közeledett a Földhöz. Ma jár a legközelebb bolygónkhoz – írja a Live Science. A szakértők szerint ez lehet az első alkalom, amikor az üstökös belépett a belső Naprendszerbe.

Az objektumot zöldes fénye miatt sokan csak Hulk üstökösként emlegetik, a hivatalos neve azonban C/2017 S3. Az égitestet 2017 decemberében fedezték fel a hawaii PanSTARRS teleszkópok.

A különös üstökös már több látványos eseményt is produkált június óta. Felületén két alkalommal is megfigyeltek robbanásszerű kitöréseket.

Az efféle jelenségek meglehetősen gyakoriak az üstökösökön, a kutatók viszont nem tudják, hogy pontosan milyen okok miatt alakulnak ki. A csillagászok sokáig úgy vélték, hogy a kitörések hátterében az áll, hogy az üstökösök igen fagyos környezetből, a Pluto pályáján túlról érkeznek, és mikor közelebb kerülnek a Naphoz, felmelegednek. Ennek hatására nő a nyomás, ez pedig gejzírszerű eseményeket idéz elő.

A Rosetta űrszonda későbbi megfigyelései ugyanakkor mást mutattak. Az adatok felfedték, hogy valószínűleg helyi földcsuszamlások állnak a jelenség hátterében, melyek fellökik a talajról a port és egyéb anyagokat.

Bármi is okozza a kitöréseket, a második esemény után óriási gázfelhő képződött a C/2017 S3 körül. Brian Koberlein, a Rochester Műszaki Intézet munkatársa szerint a felhő zöldes színét a cianid- és a szénmolekulák adják, ahogy felmelegednek a Nap hőjétől, és ionizálódnak.

A különös üstökös feltűnése természetesen megmozgatta a konteósok fantáziáját, és a világvége közeledtét vélték felfedezni az objektum érkezésében. Sztaniszlav Sort, a Tau teleszkóp munkatársa ugyanakkor nyugalomra intett: az objektum kifejezetten távol halad el, így semmiféle fenyegetést nem jelent a Földre.

Mikor a C/2017 S3 a legközelebb jár majd bolygónkhoz, 112 millió kilométer fogja elválasztani tőlünk.

A következő napokban az objektum egyre közelebb fog kerülni a Naphoz, augusztus 16-án pedig a lehető legközelebb lesz a csillaghoz. Ezután az üstökös ismét elindul majd a Naprendszer külseje felé.

Jelenleg az objektum túl közel van a Naphoz, így nem látható. De nem kell félni, miután a C/2017 S3 augusztus végén ismét eltávolodik a csillagtól, újra feltűnik majd az éjszakai égbolton.

Kiemelt kép: Thinkstock

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

WASHINGTON, DC - MARCH 20 : President Donald J. Trump speaks with President of the Federative Republic of Brazil Jair Bolsonaro in the Oval Office at the White House on Tuesday, March 19, 2019 in Washington, DC. (Photo by Jabin Botsford/The Washington Post via Getty Images)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.