Tudomány

Kivételes eseményt örökítettek meg a Holdon

Egy spanyolországi teleszkóp két látványos fényjelenséget figyelt meg a Holdon július 17-én és 18-án. Mint utóbb kiderült, a távcsőnek két meteorit-becsapódást is sikerült megörökítenie 24 órán belül. Ez igen kivételes eseménynek mondható.

Az Európai Űrügynökség (ESA) a közelmúltban hozta nyilvánosságra a kivételes felvételt – írja a Space.com. Bár az eseményeket egy földi távcső is érzékelni tudta, a szakértők szerint a két becsapódó objektum csupán akkora lehetett, mint egy-egy dió. A meteoroidok az Alfa Capricornidák meteorrajhoz tartoztak, amely a 169P/NEAT jelű üstököst kíséri.

Az ESA szerint már ezer évvel ezelőttről is vannak olyan feljegyzések, amelyek a Hold felszínén látható rövid fényjelenségekről számolnak be. A gyors eseményeket azonban nehéz tanulmányozni, ezért okukat sem könnyű felmérni. Éppen ezért sok szakértő döntött úgy, hogy kifejezetten a fényjelenségek tanulmányozásával kezd el foglalkozni.

A két becsapódást a Moon Impacts Detection and Analysis System (MIDAS) segítségével örökítették meg. A rendszert eddig három spanyolországi teleszkópra telepítették fel. A MIDAS-t úgy tervezték, hogy képes legyen nagy felbontásban vizsgálni a Hold felszínét, és így észlelni tudja a hasonló fényjelenségeket.

A kutatók úgy vélik, hogy az efféle becsapódások tanulmányozása nemcsak a Hold, hanem más naprendszerbeli égitestek vizsgálata miatt is fontos. Jose Maria Madiedo, a MIDAS projektjének tagja és a Huelvai Egyetem munkatársa szerint a holdi események elemzése segíthet felmérni, hogy milyen gyakoriak az ütközések, illetve hogy mennyi objektum is éri el az égitestet. Ebből pedig a földi becsapódások valószínűségére is következtetni lehet.

Kiemelt kép: Pixabay

Ajánlott videó

Olvasói sztorik