Tudomány

MTA: egy évig még meg kellene őrizni a mostani szisztémát

Ha megmaradna az eddigi kutatástámogatási rendszer, akkor juthatna rá idő, hogy az ebben bejelentett változtatásokat alaposan megbeszélje az Akadémia és a kormányzat

– mondta a Klubrádióban a Török Ádám, a testület főtitkára.

Az MTA munkatársa úgy látja, legkevesebb egy évig még meg kellene őrizni a mostani szisztémát.

Török Ádám szerint ha az eddigi támogatási rendszer nem marad meg, rövid távon sok minden akkor sem változik, ezt Palkovics Imre, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) vezetője is megígérte. A kérdés a hosszú táv, az, hogy például öt év múlva milyen helyzetben lesz az MTA.

A főtitkár arról is beszélt, hogy Oroszországban négy-öt éve a politikai hatalom az ottani akadémia nagyon komoly reformját tervezte, ami messzebb ment volna, mint a jelenlegi magyar elképzelés, de az irányuk ugyanaz volt. Csakhogy ebből az orosz tudomány és közélet ellenállása nyomán jelentősen visszavettek.

A kormány támadja a tudományos szabadságot, vagy az nem is létezik?
Gazdasági és politikai érdekek gyakran korlátozzák a kutatókat.

Kiemelt kép: MTI Fotó: Soós Lajos

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik