Belföld

Nyolc pontos helyreigazítást kért a Figyelőtől az MTA

A Figyelő 2018/27. számában

Megengedhetetlen az Akadémiáról vitázni?

címmel publikált összeállításban több félrevezető állítás is olvasható, írja honlapján a Magyar Tudományos Akadémia.

Az MTA Kommunikációs Főosztálya ezért az alábbi helyreigazítás közlését kérte a lap főszerkesztőjétől.

  • Az összeállítás első mondatában szereplő állítással szemben az MTA tavaly nem 46 milliárd forintból gazdálkodott, hanem 77 milliárdból. Az állami támogatás összege volt 46 milliárd forint.
  • Az akadémiai kutatóintézet-hálózatban 2017-ben nem 5540, hanem összesen 6037 tudományos, oktatási és tudományos ismeretterjesztő publikáció jelent meg. Az impaktfaktoros folyóiratban megjelent cikkek száma évek óta emelkedik: 2009-ben összesen 1519 cikk jelent meg, ez a szám 2017-ben már 2402-re nőtt a kutatóintézet-hálózatban, ami az eddigi legmagasabb érték.
  • Az MTA vezetőinek fizetését és juttatásait ismertető rész hiányos.
  • Az MTA üdülőiben a szolgáltatások árai nem alacsonyabbak a piaci áraknál, hanem megfelelnek a hivatalos besorolásnak megfelelő szolgáltatási színvonalhoz tartozó mindenkori átlagos piaci árnak, vagy ahogy az összeállítás névtelen szerzője fogalmaz: a „piaci hotelek” árainak.
  • A cikkben „sok száz milliárdos” akadémiai ingatlanvagyonról írnak. A valóság ezzel szemben az, hogy az MTA ingatlanvagyonának könyv szerinti értéke 100 milliárd forint. Ennek az ingatlanvagyonnak a legnagyobb része azonban a kutatóközpontoknak és kutatóintézeteknek helyet adó épületekből áll.
  • A városligeti Domus ’Collegium Hungaricum’ esetében is kénytelenek a leírtakat pontosítani. A cikkben olvasható mondat – „itt 35 szoba kiadásából szerez bevételeket az intézmény” – ugyanis azt a hamis látszatot kelti, mintha a Domus piaci alapon működő szálloda lenne, holott nem az.
  • Mint írják: „az akadémia esetében is mindig kérdéses, hogy kik és milyen szempontok szerint kerülhetnek be.” Ezek a szempontok szerencsére pontosan megismerhetők azok számára, akik elolvassák a nyilvános akadémiai szabályozásokat.
  • Hemzseg a valótlan állításoktól az MTA kutatóhálózatában dolgozó kutatókkal szembeni elvárásokat, pontosabban azok hiányát taglaló rész. Ezért ezekre részletesebben is kitértek.
Az MTA volt elnöke visszavágott Palkovicsnak
Vizi E. Szilveszter leszögezte, rajta kell tartani Magyarországot a világ tudományos, kulturális térképén.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik