A szerkezetet leginkább egy kezdetleges diavetítőként lehet elképzelni. Az eszköz egy fényforrás segítségével, lencsék közvetítésével üveglapokra festett képeket tudott valamilyen felületre elővarázsolni. Feltalálójaként általában egy holland tudóst, Christiaan Huygenst szokás megnevezni, aki valamikor az 1650-es évek végén épített egy használható változatot, ám a laterna magica működési elvét már évszázadokkal korábban is leírták.
Széles körű elterjedése mindenképp a 17. század végére tehető, a tudósok és nemesurak szórakoztatása után hamarosan már a szélesebb néptömegekhez is eljutott:
Ezek az állóképek még nem nagyon rémítettek meg senkit, azonban egy bizonyos Étienne-Gaspard Robert, belga származású fizikus optikai tudását felhasználva az 1780-as években olyan változatot épített belőle, amellyel már látványos, a mozgást is időnként imitáló képeket lehetett vetíteni.
A Robertson néven fellépő Robert Phantasmagoria címmel kezdett műsorokat bemutatni az éppen forradalmi káoszba süllyedő Párizsban, ahol „különleges effektekkel” – például füsttel, zörejekkel, földöntúli hangulatú zenével – is kiegészítette a látványosságot.
Ugyan Robertson műsorát egy időre betiltották, amikor a frissen kivégzett XVI. Lajos szellemét idézte meg valósághűen közönségének, később folytathatta munkáját, a Phantasmagoriák pedig meghódították a világot, a 18. században rendkívüli népszerűségnek örvendtek mind az Ó-, mind az Újvilágban.
Robertsonnak számos követője akadt, akik egészen a valódi mozgókép térhódításáig ijesztgették közönségüket, de az első „horrorfilmes” hírnevét nem tudták megközelíteni, akinek a Père-Lachaise temetőben látható síremléke is az ártatlan nézőkre támadó csontvázakat és démonokat ábrázol.
Kiemelt képünkön laterna magica egy német múzeumban. Fotó: Hendrick Schmidt / AFP