Napjainkban, részben Elon Musknak és a SpaceX-nek köszönhetően egyre komolyabb terveket lehet szőni a Mars kolonizálásáról. A vörös bolygó meghódítását viszont olyan tényezők nehezíthetik, melyekre sokan talán nem is gondolnak.
Egy brazil, amerikai és lengyel szakértőkből álló kutatócsapat úgy véli, hogy reprodukció nélkül nem lehet majd fenntartani egy telepeket a Marson – írja a Live Science.
Új tanulmányukban a szakértők részletesen bemutatják, hogy pontosan milyen akadályokat kellene leküzdeniük a marsi pároknak.
Az első és legfontosabb probléma az, hogy a vörös bolygó felszínét jóval több káros sugárzás éri, mint a Földet. A sugarak nemcsak az agysejteket képesek roncsolni, de a daganat kialakulásának kockázatát is növelik.
Hasonlóan súlyos probléma lehet a mikrogravitáció. A Mars tömegvonzása nagyjából a földi gravitáció egyharmadát teszi ki. Bár egy ideig szórakoztató ilyen körülmények közt tartózkodni, az emberi testet egyszerűen nem ilyen környezetre tervezték.
A korábbi, asztronautákon elvégzett kutatások már igazolták, hogy a mikrogravitáció felgyorsíthatja az izmok és csontok gyengülését, illetve látásromlást, kiszáradást, szívritmus-zavart és gyengített immunválaszt idézhet elő.
Utóbbi különösen komoly problémát jelenthet, ha reprodukcióról van szó. Mivel a terhes nőknél az immunrendszer eleve csökkentett szinten működik, a további gyengülés növelheti a betegségek kialakulásának kockázatát.
A szakértők szerint idővel elérhetővé válhatnak azok a technikák, melyekkel áthidalhatóak a fenti akadályok. A marsi környezet azonban olyan etikai-társadalmi kihívásokat is állíthat, melyeknek leküzdése sokkal nehezebb lesz.
Az idegen környezetben a telepeseknek valószínűleg új, a földiek számára nehezen érthető normákat kell majd kialakítaniuk.
Elképzelhető, hogy a barátságtalan bolygó lakói idővel egészen másként tekintenek majd az abortuszra a rendellenes magzatok, illetve az eutanáziára a tartósan beteg emberek esetében, mint mi. Az sem kizárható, hogy a párok csak alapos genetikai vizsgálat után válhatnak majd szülőkké, hogy a lehető legnagyobb eséllyel hozzanak létre egészséges utódokat.
A génszerkesztés rohamos fejlődése alapján az sem tűnik lehetetlennek, hogy a marsi telepeseket genetikai módosításokkal fogják még ellenállóbbá tenni.
amely idővel szokásaiban is teljesen különbözővé válna földi rokonaitól.
(Kiemelt kép: Pixabay)