Tudomány

Igazi szörnyetegre bukkantak az Univerzum távoli pontján

Kutatók egy csoportja akkora fekete lyukra bukkant, amely négyezerszer nagyobb a Tejútrendszer közepén elhelyezkedő objektumnál. Az érintett fekete lyuk ráadásul gyorsabban nő, mint bármely eddig azonosított objektum.

A fekete lyukak a beszippantott anyagok segítségével képesek növelni tömegüket. Az objektumok növekedési ütemének ugyanakkor van egy olyan tömegtől függő határértéke, melyet elméletileg nem léphet át.

Ez azonban ellent mond a megfigyeléseknek. Bizonyos távoli fekete lyukak, amelyeket 2 milliárd évvel az ősrobbanás utáni állapotukban látunk, sokkal nagyobbak a vártnál. Ha ezek az objektumok közvetlenül az ősrobbanás után születtek, akkor létrejöttük pillanatában több ezer naptömegűnek kellett volna lenniük.

Christian Wolf, az Ausztrál Nemzeti Egyetem munkatársa az IFLScience-nek nyilatkozva azt mondta, ez egy komoly probléma a fizikában, mivel a legnagyobb ismert szupernóvák csupán 50 naptömegű fekete lyukakat hoznak létre. Éppen ezért az ősi fekete lyukaknak akkora tömeggel kellett létrejönniük, melyet mai tudásunk szerint nem tudunk megmagyarázni, vagy egyszerűen gyorsabban nőttek, mint amit a modell jósol.

Wolf kollégáival a Publications of the Astronomical Society of Australia folyóiratban ismertette a J215728.21-360215.1 jelű objektum felfedezését. A fekete lyuk olyan sebességgel növekedik, hogy amennyiben a korábbi elmélet igaz,

úgy 20 milliárd naptömegű volt születésekor.

A gyors növekedés miatt az objektum körül felgyülemlő anyag több ezerszer fényesebben világít, mint egy egész galaxis.

Ha egy ilyen szörnyeteg feküdne a tejútrendszer közepén, tízszer fényesebb lenne, mint a telihold

– mondta Wolf. A szakértő hozzátette, az objektum naponta fél naptömeggel nő – majdnem kétszer gyorsabban, mint az előző csúcstartó.

(Kiemelt kép: Thinkstock)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik