Tudomány bbc history

Szépség és rang miatt torzították el a gyerekek koponyáját

Bár Attila hunjaihoz kötötték a szokást sokáig, Európa számos területéről kerültek elő megnyújtott koponyájú maradványok a népvándorlás idején. Ezerötszáz éves sírokban talált leletek elemzésével egy nemzetközi kutatócsoport arra a következtetésre jutott, hogy a furcsán megnyúlt koponyájú nők a mai Bulgária és Románia területéről, valószínűleg szövetségkötés céljából érkezhettek Bajorországba.

Több mint fél évszázada, az 1960-as évek óta vitatkoznak a tudósok azon, hogy a németországi sírokban feltárt megnyúlt koponyájú emberek eredetileg honnan származhattak. Úgy tűnik, e vita végére tett pontot egy nemzetközi tudósokból álló kutatócsoport, melynek tagjai nemrégiben tudományos közleményben tárták elő populációgenetikai elemzéssel előállított bizonyítékaikat. A cikk a Proceedings of the National Academy of Sciences of the United States of America (PNAS) hasábjain látott napvilágot.

EGYÜTTÉLÉS, KEVEREDÉS

Az ókor végén, a középkor elején, az i. sz. 4–6. században lezajlott „népvándorlásokról” leegyszerűsített kép él ma is a közvéleményben: etnikai alapú közösségek egységes áttelepüléseként képzeljük el, ami viszonylag rövid idő alatt véget vetett a korabeli európai hatalmi és kulturális viszonyoknak, birodalmak omlottak össze a nyomában és valami radikálisan új kor következett.

Ma már a tudósok többsége nem osztja ezt a felfogást, inkább afelé hajlanak, hogy a hunok megjelenésétől kezdve etnikailag messze nem egységes szűkebb katonai elitek használták ki a kritikus periódusát élő népesedési, klimatikus, hatalmi helyzetet az európai kontinensen, és a régebb óta itt élő törzsekkel, államokkal való kapcsolatukat nem az állandó konfliktus, hanem a gyakoribb interakciók, hosszabb együttélés és keveredés jellemezte.

Forrás: pnas.org

Igaz ez a bajorok törzsére is, amely a mai délnémet vidékeken telepedett le, és – ahogy ez temetőikből is kiderül – élénk kapcsolatokat ápoltak a környező, sőt területüktől jóval távolabb lévő törzsekkel. Bár először a 6. században tesznek róluk említést a római krónikások, valószínűleg már az 5. században kialakulóban voltak a Római Birodalommal szomszédos helyi népesség és a Duna északi folyása felől érkező idegenek keveredésével.

A koponyatorzítás szokása – az az eljárás, hogy csecsemőkortól kezdve a koponyát kötözéssel, fadarabokkal mesterségesen megnyújtják – azonban nem volt honos a körükben.

A korban elsősorban a hunokhoz kötött szokás, amely egy időben egész Európában megfigyelhető volt, számos eurázsiai törzsnél férfiak és nők között is egyaránt elterjedt, és a szépséggel, kiemelt társadalmi helyzettel állhatott összefüggésben.

Még a 20. század közepéről is ismerünk olyan példákat, amelyek e szokás gyakorlását bizonyítják a világ számos táján, de már jóval a hunok előtt, az i. sz. 1–2. században is jelen volt, ahogy ezt a mai Románia területén talált sírokból előkerült leletek bizonyítják. Míg azonban a keleti térségeken, az 5. századi temetőkben jóval gyakrabban találkozunk velük – a tanulmány adatai szerint a magyarországi feltárások e korból 50–80 százalékos arányt mutatnak, és mindkét nemet érintik –, addig nyugaton ritkább, alig 5 százalékos az előfordulás és főként felnőtt nőknél fordul elő.

A jelenség okát azért is nehéz megmagyarázni, mert nehéz kizárólag a nők migrációjára, beházasodásra gondolni, hiszen a velük eltemetett tárgyak kulturálisan azonosak a koponyatorzítás nélküli maradványok melletti tárgyi emlékekkel, s ebből egyes kutatók arra következtetnek, inkább a gyakorlat kulturális adaptációjáról beszélhetünk.

Szőke, kék szemű férj, barna, sötét bőrű feleség

Mindkét elmélet melletti érveket és ellenérveket próbálták mérlegre tenni a tudósok akkor, amikor a több különböző bajorországi temetőből származó felnőtt férfi és női csontok genetikai és antropológiai adatait összevetették. Mindegyiket i. sz. 500 körülre datálták a szakemberek, akik a válogatásnál ügyeltek arra, hogy lehetőleg egy generáción belül vizsgálják az alanyokat. A 36 csontmaradványból 14-nél vélték úgy, hogy mesterségesen torzították a koponyát.

Rajtuk kívül egy római katona közeli sírjából és négy távolabbi leletből (közülük kettő megnyújtott koponyájú volt) is mintát vettek, utóbbiak a vélt migráció forrásvidékéről származtak. Egy Krím-félszigetről való maradványt osztrogót tárgyi kultúra vett körül, egy gepida kultúrájú lelet a mai Szerbiából származik, két további, szarmata lelet az Urál déli vonulatainál, a mai Oroszországban került elő.

A 14 deformált koponyájú egyed közül 9 esetben tudták egyértelműen igazolni a mesterséges torzítást, 5-nél (köztük egy férfi koponyájánál) nem. A 22 normál koponyájú maradványból 13 női volt, ám egyiküknél sem észleltek eltérést a környéken elterjedt temetési szokásokhoz képest.

A) bajor férfiak B) bajor nők normál koponyával C) bajor nők nyújtott koponyával D 2 kivétel: a mai Görög- és Törökország területéről Forrás: pnas.org

A koponyák eltérő formáin kívül azonban más furcsaságot is észrevettek a genetikai elemzés során: a normál koponyájú egyedek genetikai állománya igen közel áll a ma élő észak- és nyugat-európai emberekéhez, és nagy valószínűséggel szőke hajúak, kékszeműek lehettek. Két nő jelentett csak kivételt közülük, az ő génjeik inkább a mai görög és török területen élő népekére emlékeztet.

A bajor temetőkben talált, megnyúlt koponyájú nők génjei azonban a ma Romániában és Bulgáriában élők génjeire hasonlít (egy főnél 20 százalékos kelet-ázsiai eredetre utaló genetikai nyomokat találtak), esetükben a barna vagy szőke haj és barna szem a valószínű, és könnyen lehet, hogy a bőrszínük is sötétebb árnyalatú volt.

Miként a tanulmány egyik szerzője, a Mainzi Egyetem populációgenetika kutatója, Joachim Burger fogalmazott: 

Régészeti értelemben nem nagyon különböznek a populáció többi részétől. Genetikailag azonban teljesen eltérőek.”

Rajtuk kívül még a római katona génjei mutattak déli eredetet, ő azonban inkább a mai spanyol, dél-francia területeken élőkkel őrzött rokonságot.

Női migráció

A régészeti feltárásokból kibontakozó kép azt valószínűsíti, hogy a bajorok törzse nem gyakorolta a koponyamegnyújtás tradícióját, ezt a vonatkozó gyerekleletek hiánya erősíti meg elsősorban. A tanulmány szerzői amellett érvelnek, hogy az általuk is vizsgált leleteket korábban tanulmányozó Susanne Hakenbeck, a Cambridge-i Egyetem tanárának feltételezése jóval hihetőbb: a szóban forgó nők Délkelet-Európából vándorolhattak a kora középkori bajor vidékekre; arról a területről, ahol nem csak a legkorábbról, de a leggyakrabban találhatók a koponyatorzításon átesetteket sírjai.

A tudósok úgy vélik: a bolgár–román területeken élő nők szövetségkötés céljából érkezhettek egyetlen generáció leforgása alatt ilyen nagy számban a bajorokhoz. A tanulmány szerzői mindebből arra következtetnek, a leletek egyértelműen bizonyítják a nagy távolságból érkező nők migrációját, egyben e nők genetikai örökségének nagyobb összetettségét, sokszínűségét a férfiakéval szemben.

A tudósok azt is kimutatták, hogy a bizonyos betegségekkel szembeni ellenállásért felelős génvariációk – allélok – már a feltételezett nagy középkori járványok utáni korszaknál jóval korábban, i. sz. 500 körül jelen voltak a nyugat- és közép-európai emberek kromoszómáin. Az elméletet támogató Hakenbeck mellett akadnak bírálók is: Israel Hershkovitz, a Tel-Avivi Egyetem antropológia professzora túlságosan messzemenőnek tekinti a leletekből levont következtetéseket. Miként azt a tanulmány értékelői hangsúlyozzák, további, nagyobb mintán végrehajtott vizsgálatok szükségesek ahhoz, hogy tisztán lássunk a kérdésben, s a migráció, genetikai keveredés folyamatait behatóbban ismerjük.

Egy biztos: a népvándorlás kori leletek még bőven tartogatnak meglepetéseket, és a legújabb tudományos módszerekkel nagy esély van rá, hogy jelentősen bővül a tudásunk őseink eredetét és vándorlását illetően.

Kiemelt fotó: pnas.org

Ajánlott videó

Olvasói sztorik